A török külügyminiszter csütörtökön Twitter-üzenetben utasította el, hogy Donald Trump amerikai elnök és Mike Pence alelnök a nap folyamán szankciókkal fenyegette meg Törökországot arra az esetre, ha nem bocsátja szabadon Andrew Brunson amerikai lelkipásztort.
Mevlüt Cavusoglu bejegyzésében kijelentette: senki nem diktál Törökországnak. Ankara soha nem fogja eltűrni, hogy bárki is fenyegesse, a jogállamiság mindenkire vonatkozik, ez alól nincs kivétel – hangsúlyozta.
Hami Aksoy, a török külügyminisztérium szóvivője külön is reagált az amerikai vezetők kijelentéseire. Aksoy elfogadhatatlannak minősítette a két ország „szövetségi és baráti kapcsolatait semmibe vevő” fenyegetőző hangvételt és arra szólította az amerikai vezetést, hogy térjen vissza „az eddig is folytatott konstruktív párbeszédhez”.
Trump néhány órával korábban Twitter-fiókján fenyegette meg Ankarát, Pence pedig a vallásszabadságról szóló nemzetközi konferencián mondott beszédében tért ki a Törökországban fogva tartott amerikai lelkipásztor ügyére. „Az Egyesült Államok széleskörű szankciókat fog foganatosítani Törökország ellen Andrew Brunson lelkipásztor, a nagyszerű keresztény, családapa és kiváló ember hosszas fogva tartásáért” – írta mikroblog-bejegyzésében az amerikai elnök. Hozzátette: „ezt az ártatlan hívő embert azonnal szabadon kell bocsátani”.