Az első világháború egy eddig kevéssé vizsgált aspektusáról, a katonai bordélyházakról, valamint a frontok és a hátország szexuális szokásairól tartottak történészkonferenciát Budapesten a Habsburg Történeti Intézet és a XX. Század Intézet szervezésében csütörtökön.
A konferencia előadói kiindulópontként arra hívták fel a figyelmet, hogy a világháború sok millió férfit kiszakított a társadalomból, a frontokon kialakult évekig tartó állóháború pedig komoly fegyelmi problémákat okozott. A katonai bordélyházak felállításával, a rendszeres orvosi ellenőrzéssel és a világtörténelem egyik legnagyobb felvilágosító kampányával a hadvezetés elsődleges célja a nemi betegségek terjedésének megakadályozása, a katonák egészségének és ezáltal a hadsereg harcképességének megőrzése volt.
Balla Tibor hadtörténész, levéltáros A Nagy Háború osztrák-magyar tábori és tartalék bordélyai című előadása szerint a probléma súlyát jelzi, hogy az Osztrák-Magyar Monarchia hadügyminisztériumában a tábori bordélyügyeknek is volt főnöke. A frontvonalon minden gyalogos- és lovashadosztálynak volt tábori bordélya, továbbá a fontosabb hadtápvonalak mentén tartalék bordélyházak működtek.
A korabeli szabályzatok szerint a bordélyházakban az örömlányok mellett madame, tisztviselő és igazgató szervezte a tennivalókat. A tiszti örömlányok 30, 60, 90, illetve 120 perces légyottokat teljesítettek, naponta legfeljebb hatot. Az altiszteket, illetve a legénységet kiszolgáló első és másodosztályú örömlányoknál az együttlét negyedórában volt maximálva, és a szabályzat szerint naponta legfeljebb 12 lehetett, ám a gyakorlatban nem volt ritka a 30, mi több, előfordult 100 is – mondta a szakember.
A katonai örömlányok csukaszürke egyenruhát hordtak, a tábornoki örömlányok azonban harisnyájukon vörös lampasz – posztósáv – viselésére is jogosultak voltak.
Gyenge fizikumú, terhes, szűz vagy házas nőket nem soroztak be a prostituáltavató bizottságok, aki azonban bekerült a katonai bordélyok rendszerében, már aligha jutott vissza a normális életbe. A szabályzatok előírásai szerint a rendszeren belül csak egyre lejjebb kerülhetek az örömlányok, amikor pedig szolgálatra alkalmatlanná váltak, testükre billogot ütöttek, majd – lehetőleg fertőzött állapotban – az ellenséges vonalak mögé juttatták. Nem csoda, hogy ezek a szerencsétlen sorsú nők gyakran alkoholba menekültek vagy pszichésen összeomlottak – mondta el a kutató.
Balla Tibor ugyanakkor megjegyezte azt is: a katonai bordélyrendszer, a higiéniai előírások, a felvilágosító kampányok és a rendszeres orvosi ellenőrzések – vagy ahogy a bakák nevezték: „farokparádék” – meghozták a létrehozóik által kívánt eredményeket, hiszen a monarchia katonaságának 1915-ben még 12 százaléka volt nemi betegséggel fertőzött, egy év múlva azonban ez az arány már a felére csökkent.
Forrai Judit orvostörténész A szexuális vágyak, igények és a nemi betegségek kezelésének militarizálása a fronton és a hátországban című előadásában elmondta: a bevonuló katonáktól vezetőik absztinenciát kértek, ami ment is néhány hétig, ám a háború több mint négy évig tartott.
A nemi betegségek terjedéséért akkoriban a laza erkölcsöket okolták, ám a statisztikák szerint a fertőzések ugyanolyan arányban sújtották a házasembereket, mint az egyedülálló férfiakat – jegyezte meg a kutató.
A hátországban élő nők fertőzöttségének emelkedésére pedig az erkölcsi, gazdasági és szociális magyarázatok mellett a korabeli angol szakirodalomban megszületett „khaki fever” – egyenruhaláz – fogalma, ami a katonai uniformis hölgyekre gyakorolt állítólag ellenállhatatlan vonzerejére utalt. Mindenesetre az otthon hagyott asszonyok egy idő után rájöttek, hogy „nemcsak otthon, nemcsak éjjel, nemcsak a férjjel és nem csak egyszer…” – fogalmazott a szakember.
Forrás: MTI
