Elsősorban autópályák melletti pihenőhelyeken rongáló és fosztogató bandát számolt fel a rendőrség – közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) bűnügyi főigazgatósága. A magyarországi autópályákon 2010-től idén áprilisig mintegy négyszáz ilyen jellegű bűncselekmény történt, a rendőrség április óta speciális nyomozókkal próbálja felszámolni a hazai utakon fosztogató bűnözői csoportokat.
A most elfogott gyanúsítottak többnyire pihenőhelyeken rongálták meg az autók kerekeit, majd a sértettől, miközben kereket cserélt, különböző értéktárgyakat loptak el a nyitva hagyott járműből.
A kilenc tagú csoportból nyolcan koszovói albánok, akik életvitelszerűen tartózkodtak Magyarországon, a társuk egy magyar állampolgár. A rendőrök hét embert fogtak el, kettő ellen országos elfogatóparancs van érvényben. A gyanúsítottak főként az országon átutazók sérelmére követették el a bűncselekményeket. Módszerük az volt, hogy megrongálták a sértettek járműveit, követték őket, majd amikor a sofőr – észlelve a problémát – megállt és nekilátott a hiba elhárításának, a kocsiból értékeket tulajdonítottak el – tájékoztatott Urbán Zoltán, az ORFK bűnügyi főigazgatóságnak főosztályvezetője.
Urbán közlése szerint a magyarországi autópályákon 2010-től idén áprilisig mintegy négyszáz ilyen jellegű bűncselekmény történt. Azok felderítésére, a hasonló módszerrel elkövetett lopások megakadályozására az ORFK vezetése április elején állított fel nyomozó csoportot. Munkájuk eredményeként az autópályákon megszűnt az ilyen jellegű lopássorozat – jelentette ki a bűnügyi főosztályvezető.
Sztancsik László, a nyomozással megbízott csoport vezetője elmondta, hogy a tolvajbanda ellen „üzletszerűen, dolog elleni erőszakkal, jelentős értékre elkövetett lopás bűntett” megalapozott gyanúja miatt folytatnak eljárást. A kilenc embert harminc bűncselekmény elkövetésével gyanúsították meg. Az összes kárérték meghaladja a tízmillió forintot.
Forrás: Police.hu/MTI