Az agyhártyagyulladás ellen egyedül a védőoltás nyújt hatékony védelmet – közölte a Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnöke szerdán, az agyhártyagyulladás világnapján.
Póta György azt mondta, van védőoltás a betegség B- és a C-típusa ellen is, de mivel az egyik nem ad védelmet a másikra, érdemes mind a kettőt beadatni.
Az agyhártyagyulladások kétharmada a gyerekek első három és fél évében, főleg egy-másfél éves korban jelentkezik. A betegséget kiváltó meningococcus baktérium először a torokflórába kerül be, majd onnan a véráramba jut. A felnőtt szervezet már képes ezt meggátolni, de a kisgyerekek szervezete nem elég erős hozzá, ezért nagy veszélyt jelent rájuk – ismertette.
Az esetek hatoda, ha időben felismerik is, halállal végződik, a túlélők pedig nagy valószínűséggel egész életre kiható, maradandó károsodást (például járászavar, elbutulás) szenvednek – mondta Póta.
ADVERTISEMENT