Az Exim Növekedési Alapé lett a Trezex többségi tulajdona

A Trezex többségi tulajdonának megszerzésével jelentős, több száz milliós forintos beruházást hajtott végre a készpénzlogisztika és értékszállítás piacán a GB & Partners. Az Exim Növekedési Alapból történt tőkeinjekció célja, hogy a jelentős átalakulását élő iparágban vezető pozíciót szerezzen meg a TrezEx TreasuryExpress C.L. Hungária Pénz- és Értékszállítási, Kezelési és Biztonsági Zrt (Trezex).

A Magyarországon több mint húszmilliárd forintot teljesítő készpénz-logisztikai szektor az elmúlt években gyökeresen átalakult: a nemzetközi hátterű, régi szereplőket, új, jobbára hazai tulajdonosi szerkezetű cégek váltották fel. A GB & Partners Kockázati Tőkealap-kezelő úgy ítélte meg, hogy a folyamatosan változó piac kimagasló üzleti lehetőségekkel kecsegtet.

A Trezex a magyar piac harmadik legnagyobb szereplője, 27 éves tapasztalattal, több mint száz gépjárművel és 225 fős alkalmazotti létszámával. A korábbi évek veszteséges működése után először 2015-ben zárt nyereséggel a társaság. Akkor közel 1,8 milliárd forintos árbevétel mellett 63,5 millió forintos adózott eredménnyel zárta a társaság. A cég a szektorra jellemző szintnél költséghatékonyabban végzi tevékenységét, amely a menedzsment által tudatosan végrehajtott racionalizálási munka eredménye. A Trezex szolgáltatásai a készpénzlogisztika és az értékszállítás teljes spektrumát felölelik az ország egész területén, egyike az öt, pénzfeldolgozási tevékenységre vonatkozó MNB-engedéllyel rendelkező szervezetnek.

A potenciált látva a GB & Partners az általa kezelt Exim Növekedési Alap több száz millió forintos tőkebefektetésén keresztül többségi tulajdonrészt szerzett a Társaságban. A befektetésből sor kerül az eszközpark bővítésére és fejlesztésére, ezáltal biztosítva a további bővülés feltételeit.

Az alap célja olyan társaságok finanszírozása, amelyek a befektetésnek köszönhetően erőteljes növekedési pályára állíthatók, és képesek akár a nemzetközi piacon is sikerrel szerepelni. E tőkekihelyezés a GB & Partners 46. befektetése és a Trezex megfelel a fenti két kritériumnak.

Az új többségi tulajdonos kitart a „győztes csapaton ne változtass” elv mellet, így a GB & Partners szakmai támogatása mellett a menedzsment változatlan formában folytathatja a megkezdett munkát, Kárpáti Balázs a Trezex vezérigazgatója és kisebbségi tulajdonosa marad. Feladata, hogy az eddig elért eredményeket biztosító üzleti terv szerint maximalizálja a jövőbeli exit értéket.

„A tőkebefektetéssel új lehetőségek nyílnak előttünk, amelynek köszönhetően innovatív megoldásokat és eszközöket vezethetünk be a magyar piacon. A gyorsan változó körülmények mások számára kihívást jelentenek, számunkra azonban lehetőséget. Stabil lábakon állunk, nyereségesen és költséghatékonyan működünk. A célunk, hogy a magyar piac vezető szereplőjévé váljunk” – emelte ki Kárpáti.

Kapcsolódó cikkeink

Leave a Comment