Közel két éve a legnagyobb napi csökkenéssel zártak csütörtökön a vezető orosz tőzsdemutatók, miután az orosz külügyminisztérium bejelentette, hogy a NATO nem áll készen Oroszország biztonsági garanciákra vonatkozó követelményeinek a teljesítésére, ami értelmetlenné teszi a további tárgyalásokat a közeljövőben – jelentette az Interfax.
A rubelelszámolású MOEX index 4,05 százalékkal, 3674,73 pontra, a dollárban számított RTS index pedig 5,9 százalékkal, 1516,99 pontra esett. Mindkét mutató 2020 márciusa óta a legnagyobb csökkenéssel zárta a csütörtöki kereskedést. Brókerek azt mondták, hogy elsősorban nyugati befektetők eladásainak hatására estek csütörtökön a részvényárak.
Vlagyiszlav Szilajev, az Alfa Capital vezető kereskedője rámutatott arra, hogy a blue chipek azután kerültek nyomás alá, hogy orosz illetékesek borúlátóan nyilatkoztak a szerdán kézzelfogható eredmény nélkül véget ért orosz-NATO tárgyalások kapcsán.
Bogdan Zvarics, a Banki.ru vezető elemzője szerint a MOEX tőzsdemutató további gyengülésére lehet számítani, a 3600 pont támasz lehet ugyan, de ha e szint alá süllyed, akkor akár 3100-3200 pontig is süllyedhet a börzemutató.
Az orosz-NATO tárgyalások sikertelensége megtépázta a rubelt is: a dollár 1,55 rubellel 76,26 rubelre, az euró pedig 1,9 rubellel, 87,4 rubelre drágult csütörtök este.