A rendőrség és a brit belügyminiszter egybehangzó szerdai tájékoztatása szerint továbbra is nyitott kérdés, hogy mi lehetett az indítéka a Nottinghamben kedden elkövetett három gyilkosságnak.
A Londontól 180 kilométerre északnyugatra fekvő, 320 ezer lakosú nagyváros központjában a Nottinghami Egyetem két 19 éves hallgatója, Grace O’Malley-Kumar és Barnaby Webber, valamint Ian Coates, az egyik nottinghami középiskola gondnoka vált késeléses támadás áldozatává. A 31 éves gyanúsított Coates furgonjával a gyilkosságok után elgázolt három további embert. Egyiküket jelenleg is válságos állapotban kezelik a helyi egyetemi kórházban.
A rendőrség legfrissebb, szerda délutáni tájékoztatása szerint a gyanúsított ezután kiszállt a furgonból és késsel a kezében közelített a helyszínre érkező rendőrökhöz, akik a feltételezett elkövetőt elektromos sokkoló bevetésével elfogták és gyilkosság gyanújával őrizetbe vették. A szerdai rendőrségi tájékoztatás szerint a vizsgálat feltárta azt is, hogy egy illető, aki megfelel a gyanúsított személyleírásának, megpróbált behatolni egy helyi idősotthonba is, de ez a kísérlete nem járt sikerrel.
A Nottinghamshire megyei rendőrség által vezetett vizsgálatban részt vesz az országos terrorizmusellenes rendőri hálózat (Counter Terrorism Policing).
A megyei rendőrkapitányság szerdai tájékoztatásában cáfolta azokat az időközben megjelent híreszteléseket, amelyek szerint a terrorellenes rendőri egységek már nem vesznek részt a vizsgálatban. A közlemény szerint ez nem felel meg a valóságnak, a terrorizmusellenes rendőri hálózat jelenleg is együttműködik a helyi rendőrséggel. A nottinghami rendőrség szerdai tájékoztatója szerint a nyomozók változatlanul nyitott kérdésként kezelik, hogy mi lehetett az előző napi hármas gyilkosság indítéka.
Suella Braverman brit belügyminiszter szerdán, a londoni alsóház képviselőinek tartott tájékoztatóján ezt megerősítette, és azt is, hogy a vizsgálathoz segítséget nyújt a terrorellenes rendőri szolgálat. Braverman hangsúlyozta ugyanakkor: ez nem jelenti azt, hogy a hatóságok terrorcselekményként kezelik a nottinghami gyilkosságsorozatot.
Julian Lewis, az alsóház hírszerzési és biztonsági bizottságának elnöke a belügyminiszter tájékoztatója utáni hozzászólásában felvetette: az ilyen esetek is igazolják annak szükségességét, hogy a hírszerzési szolgálatok vizsgálhassák az emberek online felületeken végzett aktivitását, és az ilyen kommunikációs szolgáltatásokat nyújtó technológiai vállalatoknak morális és jogi kötelezettsége legyen az együttműködés a biztonsági szolgálatokkal.
A belügyminiszter válaszában, részletek nélkül csak annyit mondott, hogy létezik a kidolgozott eljárási protokoll a válaszlépésekre olyan válsághelyzetek esetében, amelyeknek „online vonatkozásaik” vannak.