A személy- és vagyonőr munkakörhöz az emberek többsége azt a tévhitet társítja, hogy az egész rendkívül sematikus, és csak unalmas őrszolgálatból áll, de ennél nagyobbat nem is tévedhetnének.
A Szombathelyállás https://szombathelyallas.hu/allasok/orzes-vedelem aloldalán megpályázható álláshirdetésekből is látszik, hogy ez a legváltozatosabb foglalkozások egyike. A feladatai közé tartozik például egy kijelölt terület őrzése és védelme, illetve az ott megvalósuló ki-, és beléptetés. Abban az esetben pedig, ha szállítmányok is érkeznek, akkor azoknak az őrzését és a kísérését is a személy- és vagyonőr végzi.
A feladatkörébe tartozik továbbá az adott területen tartózkodó személyek testi épségének és személyi szabadságának biztosítása, illetve a veszélyhelyzet felismerése, felderítése, valamint az elkövető felszólítása a cselekmények megszüntetésére. Esetleges ellenszegülés esetén pedig testi erő alkalmazására is jogosult a munkát végző személy.
A jelentkezés szigorú feltételekhez kötött
A szakma összetettségéből kifolyólag rendkívül nagy tudással kell rendelkezni ahhoz, hogy a személy- és vagyonőr munkakört betölthessük. Ismerni kell az alapvető jogi szabályozásokat a tevékenység elvégzéséhez kapcsolódóan, és az őrzött vagyontárgy vagy személy védelmére és azok biztonsága ellen irányuló fenyegetések kivédésére kidolgozott szakmai elveket.
Emellett szükséges még a 18. év betöltése, mivel ez a szakma komoly érettséget igényel, és cselekvőképességet, amely gyakorlatilag csak annyit jelent, hogy nem állhatunk cselekvőképességet korlátozó vagy azt kizáró gondnokság alatt.
Végül pedig a legfontosabb, hogy büntetlen előélettel kell rendelkeznünk, amit igazából nem kell sokat magyarázni. Senki sem bízza ugyanis szívesen rá a személyes testi épségét vagy anyagi értékeinek a biztonságát olyasvalakire, aki börtönviselt volt.
Milyen a jó biztonsági őr?
Ahogy a fentebb leírtakból is olvasható, a biztonsági őr legfontosabb feladata a megelőzés. Ennek köszönhetően pedig elengedhetetlen, hogy mindig éberek legyünk, és jó megfigyelőkészséggel rendelkezzünk.
De ezenkívül nem árt még az sem, ha jó csapatjátékosok vagyunk, jó kommunikációs készséggel rendelkezünk, és a veszélyes szituációkban is képesek vagyunk higgadtan gondolkodni, és megszervezni a megfelelő segítséget.
Végül ejtsünk néhány szót a fizikumról is!
A jó fizikum alapkövetelmény, hiszen, ha az elkövető nem adja meg magát a felszólításra, akkor minél előbb ártalmatlanítani kell. Ez pedig általában üldözéssel, dulakodással jár, amit a megfelelő erőnlét nélkül nem lehet hatékonyan megvalósítani.
De a személy- és vagyonőr tanfolyamokon mindig azt tanítják, hogy bármilyen súlyos problémáról is legyen szó, arra kell törekedni, hogy fizikai bántalmazás nélkül, hideg fejjel oldjuk meg a dolgot.