Szövényi György nevét sokan ismerik: konferenciák előadójaként, tankönyvszerzőként, televízióban megjelent szakértőként, illetve szakmai és tudományos szervezetek tagjaként, tisztségviselőjeként. De ki is ő, honnan indult, milyen utat járt be és holt tart most?
– Évtizedek óta jelen van a biztonságvédelemben, könyveket és cikkeket írt, cégeket vezetett, tanított. Hogy kezdődött biztonsági pályafutása?
– Utolsó rendőrségi szolgálati helyemről, a Repülőtéri Biztonsági Főigazgatóságról vonultam korengedményes nyugdíjba 1993-ban. A repülőtéren eltöltött két évben – ami éppen a rendszerváltást követő időszak volt – módom nyílt több külföldi biztonsági szolgálat, köztük az USA-beli, a francia és a német repülésbiztonsági szervezetek módszereinek, filozófiájának megismerésére. Különösen izgalmas volt Amerikában az antiterrorista kiképzés, amelynek kapcsán lehetőségem adódott arra, hogy az ottani tapasztalatokat összehasonlítsam az 1985-ös moszkvai katonai kémelhárító tanfolyammal. Beigazolódott, amit korábban feltételeztem: módszertani, szakmai felfogásbeli szempontból nincsen érdemi különbség a két egykori „világpólus” rendőrei, titkosszolgái között, a biztonság és a biztonságvédelem eszköztára egynemű, legfeljebb a kockázatok változnak nemzeti, politikai, gazdasági hovatartozástól függően. Nem véletlen hát, hogy a biztonság neutrális és univerzális volta szakmai felfogásom egyik alaptételévé vált.
– Miként tekint önmagára?
– Leginkább kreatívan gondolkodó szakembernek tartom magam, akinek fontos ambíciója a biztonsági szakmák módszertanának és tudományos hátterének fejlesztése is.
– Mi hajtja, mi motiválja a változtatás igényének felvetésével, kritikus, gyakran önkritikus véleményének elmondásakor? Van szakmai ars poeticája?
– Elsősorban a tökéletesítés, fejlesztés igénye hajt. Ezért kritikáimban is arra törekszem, hogy javaslatot is adjak a megfelelő megoldásra. Az esetleges kudarcok új erőt adnak ahhoz, hogy továbbgondoljam a dolgokat, keressem a jó megoldásokat. Szakmai ars poeticám, hogy a biztonságvédelemben nem létezik „a” megoldás, hanem komplexen és mindenekfelett kreatív módon, valamennyi kompetens érintett bevonásával szükséges tervezni, majd pedig a tervet valóra váltani. Vagyis a biztonságvédelem is kollektív műfaj, amelyben ritka kivétel a magányos hős. A védelmi közösségbe ugyanúgy beletartozik a megrendelő, mint a biztonsági szolgáltató. Summa summarum: éljen a kreativitás és éljen a kollektív siker!
– Jogászként hogyan látja a biztonságvédelem jogszabályait, volt-e lehetősége hatni ezek alakulására?
– Először villamosmérnöki diplomát szereztem, és csak ezt követően valósítottam meg eredeti álmomat, hogy jogász legyek. A kétfajta szakma által megkövetelt gondolkodásmód sokban hasonlít egymásra, mivel mindkettőben fontos szerepet játszik a tények tisztelete, valamint a logikus és komplex gondolkodás. A biztonságvédelmi szabályozásra, ha egyáltalán volt, csak áttételesen lehetett ráhatásom. Mivel szeretek közösségben dolgozni, inkább azok a grémiumok értek el kisebb-nagyobb sikereket, amelyekben magam is ténykedtem. Ilyen eset volt, amikor az Országgyűlésben komolyan felmerült a vagyonőrök fegyverviselésének teljes megtiltása. Jóllehet alapvetően fegyverellenes vagyok, ezt a tervet elhibázottnak láttam, hiszen megfosztaná a legkritikusabb posztokon dolgozó kollégákat a védekezés lehetőségétől. Ilyen helyzet például a pénz- és értékszállításban nemegyszer előfordult már. Végül sokunk összehangolt lobbitevékenységének eredményeként ez a javaslat lekerült a jogalkotás napirendjéről.
– A hatályos jogszabályok kiállhatják az idő próbáját?
– A ma érvényes jogszabályok nem is annyira az idő, mint inkább a piaci környezet próbáját nem állják ki. Már a törvény elfogadásakor is tudtunk olyan hibákról, amelyek megnehezítik, sőt olykor ellehetetlenítik a tisztességes szolgáltatásra törekvők helyzetét. Kritikus pontja például a jogszabálynak a kvázi-munkavállalóként definiált egyéni vállalkozók jogi státusa – alvállalkozók, vagy sem –, de az intézkedési jogosultságok köre, illetőleg az adatvédelem és a magánnyomozás egyes rendelkezései sem támogatják kellően a szakszerű, törvényes és tisztességes szolgáltatásnyújtást. A rendkívül nyomott árak és a törvényi anomáliák miatt ma vagyonvédelmi menedzsernek vagy magánnyomozónak lenni nem kockázatmentes hivatás, mert szükségszerűen beépülnek a rendszerbe jogi hiányosságok. Ebben a helyzetben a közbeszerzésre kötelezett állami cégek katalizátorként működnek, mert szigorú költségvetésük miatt csak a vállalási árra koncentrálnak és kapva kapnak a legátlátszóbb indokoláson is, amikor egy-egy vállalkozás irreálisan alacsony díjért pályázik a megbízásra, amely az ajánlatban igényelt vállalási ár mellett nyilvánvalóan csak jogsértő módon teljesíthető. Ezt mindkét fél pontosan tudja…
– Milyen következményei vannak mindennek a gyakorlatban?
– A legkritikusabb a foglalkoztatás kérdése, mivel az élőerős vagyonvédelemben szinte lehetetlen betartani a Munka törvénykönyvének minden hatályos előírását. Nagyon fontos lenne egy speciális foglalkoztatási forma törvényesítése az élőerős vagyonvédelmet folytatók számára, amely szabályozás áthidalná a jelenlegi szakadékot a jogszabályok előírásai és a valóság között. Ugyanígy nehézségekbe ütközik a törvényes magánnyomozói tevékenység. Utóbbival kapcsolatban enyhe optimizmusra ad okot, hogy az Országgyűlés tavaszi ülésszakának jogalkotási programjába bekerült az önálló magánnyomozási törvény megvitatása. Ismereteim szerint a törvényjavaslat szövegezésén a Belügyminisztérium dolgozik, és a jelen fázisban nem igényelték a szakmai szervezetek közreműködését. Ez nem túl nagy baj, ha figyelembe veszik a korábban beterjesztett érdek-képviseleti javaslatokat és a törvénytervezetet kellő időben szakmai vitára bocsátják.
(B.G.)
(Cikkünk nyomtatásban 2017 februárjában jelent meg a Biztonságpiac Évkönyvben. A -szerk- megj.)
