Az elmúlt öt év jelentős változásokat hozott a modern érdekérvényesítésben. Továbbra sincs olyan egységes elmélet, amely az e rövid időszak alatt lezajlott jelentős változásokat elméleti keretbe foglalná, hacsak az amerikai katonai vezetés által erőltetett és elsősorban Oroszországra fókuszáló „hibrid hadviselést” nem tekintjük annak.
Kronológiai visszatekintésben: az új hadviselés első megjelenése a mediterrán térség muszlim országain végigsöprő, 2011 elején kirobbant arab tavasznak is nevezett felkeléssorozat volt. A Facebook- vagy Twitter-forradalmaknak is nevezett eseményeket ugyanis elsősorban a szociális médián keresztül szervezték meg. E megmozdulásokban a 4. generációs hadviselés elemeit összefoglaló GIGI betűszó (globalizáció, információ, gerilla, ideológia) három eleme is megtalálható. A felkelések hatásai napjainkra nagyjából lecsengőben vannak, kivéve a szíriai polgárháborút. Ez utóbbi eset azért is érdemel különösebb figyelmet, mert azontúl, hogy a 4. generációs hadviselés minden eleme megjelenik benne, a generációs lépés kísérőjelenségei is teljes spektrumukban tetten érhetők: a helyettesítők által vívott háború, a bizonytalan jogállású külföldi hadviselők, a nagyhatalmak nemzetközi jogon kívüli hallgatólagos vagy nyíltan felvállalt beavatkozása, az emberi jogokra mint univerzális érvényű ideológiára történő hivatkozás, a csúcstechnológiájú és a házilag barkácsolt fegyverek.
A szíriai belháborúnak a nemzetközi környezet szempontjából legfontosabb eseménye Törökország közvetlen beavatkozása volt. Az elmúlt évtizedekben nemigen történt meg, hogy egy állam bármilyen nemzetközi felhatalmazás nélkül hadseregével megszállta volna egy szomszédos ország területének egy részét – legalábbis formális hadüzenet vagy választott politikai szerv felkérése nélkül.
Ezzel szemben az elmúlt öt év másik fő eseménye, a Krím-félsziget elcsatolása során a szereplők legalább a törvényesség látszatát igyekeztek fenntartani, jól-rosszul, ahogy sikerült.
A nyugati világban, de különösen az Egyesült Államokban hisztériába hajló reakciókat idézett elő az a mód, ahogy Oroszország elcsatolta a Krím-félszigetet Ukrajnától. Az arab tavasz során használt módszerekre nagyon hasonlító eszközökkel megbuktatott oroszbarát ukrán elnök távozása után nem sokkal az azonosíthatatlan, de jól felfegyverzett alakulatok által megszállt terület lakossága rövidesen népszavazás útján döntött az Oroszországhoz való csatlakozásról. A nemzetközi diplomácia nagyjából hét–tíz napos reakcióidején belül levezényelt gyors akció, valamint az azt kísérő propagandakampány teljesen felkészületlenül érte a nyugati világot. A másodlagos identitásra, a gyors katonai akció által létrehozott fait accomplira, a kísérő propaganda, illetve kiberhadviselés támogatására, valamint a hagyományos és nukleáris erő jelentette elrettentésre alapozott új érdekérvényesítést teljesen téves valamilyen új jelenségként beállítani, hiszen ez mindössze a 4. generációs hadviselés elemeinek felhasználása. Az újdonságot kizárólag kreatív és villámgyors, valamint állam általi használata jelentheti. Ez utóbbi bekövetkeztét több szerző, köztük e cikk szerzője is több alkalommal megjósolta.
Összefoglalva elmondható, hogy az elmúlt öt év tapasztalata alapján egyre nő a hasonló konfliktusrendezési, illetve érdekérvényesítési módszerek használatának esélye. Kijelenthető ugyanis, hogy megjelent és bizonyított egy új eszközkészlet, amely lehetővé teszi az állami és nem állami szereplők céljainak elérését, mindezt egy hagyományos diplomáciai-katonai konfliktus anyagi, gazdasági és politikai költségeinél jóval olcsóbban és hatékonyabban. Ez a jelenség nem valami új, hibrid vagy ki tudja, milyen háború, hanem a modern kor lehetőségeinek maximális felhasználása az érdekérvényesítésre a nemzetközi kapcsolatokban. De ez a változás nem az elmúlt öt évben, még csak nem is az elmúlt évtizedben kezdődött, hanem a hidegháború hosszú nukleáris „békéjében”, ami a mai napig tart.
Somkuti Bálint
(Cikkünk nyomtatásban 2018 februárjában jelent meg a Biztonságpiac Évkönyvben. A -szerk- megj.)
