Az elmúlt tizenöt esztendőben jelentős fejlődésen ment keresztül a magánbiztonsági ágazat Szlovéniában – tudtuk meg Andrej Sotlartól, a Maribori Egyetem Bűnügyi, Igazságügyi és Biztonsági Tanszékének dékánjától. A folyamat eredményeként mára az ágazat szorosan együttműködik a rendőrséggel, ugyanakkor a vagyonőrök fizetése még Szlovéniában is elmarad az ideálistól.
– Melyek a magyarországi látogatásának főbb céljai, és milyen tapasztalatokat szerzett hazánkban?
– A Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) rendészeti tanszékének meghívására érkeztem Magyarországra. A tanszékkel közös kutatási céljaink vannak a magánbiztonság, illetve az önkormányzati rendészet területén. Az egyetem meghívására vettem részt annak a kutatócsoportnak a munkájában, amelyet Christián László, az NKE Önkormányzati Rendészeti és Magánbiztonsági Tanszékének vezetője irányít. Vendégprofesszorként emellett előadásokat is tartottam a hallgatóknak, és természetesen látogatásom egy hónapja alatt a magánbiztonság, az önkormányzati rendészet, illetve a rendőrség számos fontos képviselőjével is találkoztam. Az NKE tanszékével kutatási programot is indítunk, valamint összehasonlítjuk az említett területek működését Magyarországon és Szlovéniában. Mindezek mellett a további fejlődési lehetőségeket próbáljuk azonosítani mindkét országban a magánbiztonság és az önkormányzati rendészet terén. Nagyon jó benyomásokat szereztem Magyarországon, különösen az itt folyó egyetemi és tanszéki munka volt rám nagy hatással, azt gondolom, nagyon jó eredményeket érhetünk el együtt.
– Melyek lehetnek az együttműködés konkrét témái?
– Miután mindkét fél tudományos környezetben dolgozik, ezért természetesen a céljaink a közös kutatást és oktatást érintik. Így például, amikor Christián László látogatást tett a tanszékünkön Ljubljanában, az mindennek egyfajta kiindulópontja volt. Tapasztalataim szerint a magyar szakember rendkívül szoros kapcsolatot ápol Magyarországon a magánbiztonsági ágazattal, amelynek egyébként én is több képviselőjével találkoztam. Sokat beszélgettünk arról, hogyan épül fel az ágazat, illetve annak szabályozása Magyarországon, így rengeteg, a magánbiztonságból vett jó példával térhetek haza, illetve oszthatok meg a szlovén kollégákkal. Ez ugyanakkor fordítva is igaz. Elsőként persze tudományos együttműködésről beszélhetünk, de a jövőben további területeket is érinthet az együttműködés.
– A magánbiztonsági ágazat rendkívül hosszú utat járt be az elmúlt 15 esztendőben Szlovéniában. Milyen benyomásokat szerzett e téren hazánkban?
– Általános benyomás, hogy Szlovéniában a magánbiztonsági, illetve a magánnyomozói tevékenységet szigorúan szabályozzák. Két rendkívül részletes törvény is szabályozza e területeket, olykor talán túlzottan is. Egyes esetekben célravezetőbb lehet ugyanis, hogy a túlzott szabályozás helyett az adott gazdasági tevékenységet végzőkre bízzuk a feladatok megoldását. Magyarországon az volt számomra szembetűnő, hogy számos olyan kérdés van napirenden – például a szakmai kamara helyzetét, pozícióját illetően –, amelyekkel Szlovéniában már 15 évvel ezelőtt meg kellett birkóznunk: mi a kamara célja, a kötelező kamarai tagság kérdése és így tovább. Azt gondolom, a kutatócsoport, amelyet már említettem, szintén foglalkozik majd ilyen kérdésekkel. Azt azonban látni kell, hogy nincs egyetlen egységes formula: valamennyi országnak magának kell megtalálnia a saját megoldását, illetve azt, hogy miként szabályozza ezeket a területeket. Az, hogy valami jól működik például az Egyesült Királyságban, nem feltétlenül jelenti azt, hogy Szlovéniában vagy Magyarországon is jól fog működni.
– Szlovéniában mik voltak a legfontosabb kihívások a magánbiztonság 15 évvel ezelőtt megkezdődött átalakulása során?
– Elmondhatjuk, hogy a legfontosabb kihívás továbbra is aktuális, ez pedig nem más, mint a magánbiztonságban dolgozók relatíve alacsony óradíja. A piacon versengő vállalatok ugyanis alacsony áron vállalják a megbízásokat, így például egy vagyonőr hat-hét eurót keres óránként. A Szlovéniában készült számítások, becslések szerint a tisztességes óradíjnak legalább kilenc-tíz euró körül kellene lennie. Úgy vélem, a teljes biztonsági ágazat arról igyekszik meggyőzni az ügyfeleket, partnereket, köztestületeket, hogy megéri kicsivel többet fizetni a magas színvonalú biztonsági szolgáltatásokért. Szlovéniában a magánbiztonsági szerződések nagyjából negyven százaléka kapcsolódik a közszférához, a megrendelő szervezetek pedig legtöbbször a legalacsonyabb ár alapján döntenek.
– Hogyan jellemezhető mindeközben a magánbiztonság és a rendőrség kapcsolata Szlovéniában?
– Ez a kapcsolat folyamatosan javul. Húsz éve nem volt felhőtlen a viszony. A rendőrség nem vette igazán komolyan a vagyonőröket. Mindazonáltal a rendőri vezetők tisztában voltak azzal, hogy a rendőrség önmagában nem tudja valamennyi állampolgár számára garantálni a biztonságot, ezért együtt kell működniük a magánbiztonsági cégekkel, és azt is tudták, hogy mindenki számára van elegendő munka. Napjainkban, amikor a Maribori Egyetemen a tanszékünk konferenciákat szervez a biztonság általános kérdéseiről, a rendőrség láthatóan egyenrangú partnerként kezeli a magánbiztonságot. A felek készek arra, hogy tárgyalóasztalhoz üljenek és megvitassák a közös problémákat. Úgy két-három évvel ezelőtt a szlovéniai rendőr-főkapitányság együttműködési megállapodást kötött az ország vagyonvédelmi kamarájával. Ez a protokoll rendelkezik például az információcseréről és arról is, hogy a felek segítik egymás munkáját annak a célnak az érdekében, hogy a lehető legnagyobb mértékben biztosítsák az állampolgárok biztonságát. Így azt gondolom, a dolgok jó irányba tartanak, különösen ma, amikor a fiatalabb, magasan képzett rendőri vezetők is megértik a többszintű rendfenntartás koncepcióját.
(Cikkünk nyomtatásban 2018 februárjában jelent meg a Biztonságpiac Évkönyvben. A -szerk- megj.)
