Az 1991-ben alapított RIEL Kft. történetében már megtörtént az első generációváltás, 2017 elején Farkas Bálint és Farkas Máté vette át édesapjuktól a családi vállalkozás vezetését. Az indulás óta a cég termékpalettája jelentősen kibővült, ma már a biztonságtechnikai eszközök széles skálája található kínálati listájukon. Az utóbbi öt évben a létszámot megduplázták, bevételeik pedig dinamikusan növekednek.
– Mikor és hogyan indult a társaság?
– Klasszikus garázscégként indult Solymáron, a kezdetekben egyetlen szervizmérnök dolgozott a szüleim mellett. Riasztóberendezésekhez használt passzív infraérzékelőket gyártottunk, a kiegészítőket pedig importáltuk. Később a videotechnikai eszközök forgalmazása felé tolódott a hangsúly, ma is ez a fő irány. Mindig a minőségre fókuszáltunk, fontos volt, hogy kizárólag megbízható termékek legyenek a portfóliónkban – foglalta össze a cég történetének első évtizedét Farkas Máté ügyvezető.
– A kezdetekkor mennyire volt fontos a terméktámogatás?
– Sohasem álltunk meg a „doboztologatós” cégprofilnál, mindig kiemelt szempont volt, hogy hozzáadott értéket, minőségi támogatást, magas szintű terméktámogatást és szervizt biztosítsunk. 2000-ben átköltöztünk a Röppentyű utcai telephelyünkre, azonban kezdjük kinőni ezt az épületet is.
– Egyenletes volt a fejlődés?
– Voltak zökkenők, a gazdasági válság után sok kihívással néztünk szembe. Az akkori projekt jellegű értékesítés mára erősen eltolódott a disztribúció irányába. Arra az időre tehető a két fő beszállítónkkal – a Dallmeierrel és a Hikvisionnel – kötött kapcsolat kezdete. Az igazán dinamikus növekedés azonban az elmúlt öt évre tehető, ma már közel 40-en dolgoznak a RIEL csapatában.
– Minek köszönhető ez a látványos növekedés?
– A piaci igények is bővültek, de sokkal nagyobb jelentősége van a belső erőforrások fejlesztésének, a minőségre való törekvésnek. A szervizben és a terméktámogató gárdában szinte kizárólag mérnökök dolgoznak, és a kereskedelmi csapatban is magasan képzett szakemberek vannak.
– Milyen irányba fejlődik a piac?
– Érezhető, hogy ez a piac is kezd telítődni, a technológia pedig egyre erősebben összefonódik az informatikai megoldásokkal. A videotechnika egyre inkább beintegrálódik az internet világába, és azon keresztül a klasszikus IT-rendszerekbe. Példaként mondhatnám az intelligens házakat vagy az okostelefonos alkalmazásokat. A technikai újdonságokat és trendeket mi is naprakészen figyeljük, de a kiemelt beszállítóinktól közvetlenül is megkapjuk a legfrissebb információkat.
– Merre tart a videotechnika fejlődése? Tart még a pixelháború?
– A kamerák felbontásának növekedése állandó, a pixelhajhászás itt is megjelenik, akárcsak például a kameráknál vagy a mobiltelefonoknál. Az igazi fejlődés azonban a rendszerszemléletben mutatkozik. Ezt jól példázza a Dallmeier megközelítése, ami például szó szerint a „nagypályás” irányba indult: multiszenzoros, multifókuszos kamerarendszereket építenek, amelyeket főként stadionok, nagy nyílt területek megfigyeléséhez fejlesztettek ki. Egyetlen kameraegységben akár nyolc szenzort is elhelyeznek, így biztosítva a közel egyenletes pixel/méter felbontást a teljes képtartományon. Németországban például az Allianz stadionban a lelátókat is ilyen rendszerrel figyelik. Több egység is összeköthető, így végül egy olyan panorámakép áll össze, amelynek minden képi információja rögzíthető, tárolható. Másik fő irány a mesterséges intelligencia betörése a videotechnikai rendszerekbe. Sok képtartalom-változáson alapuló riasztási megoldás fejlődik olyan megbízható szintre, hogy széles körben elterjedtté váljon az általános videós megfigyelésben.
(Cikkünk nyomtatásban 2018 februárjában jelent meg a Biztonságpiac Évkönyvben. A -szerk- megj.)