Politikai szempontból képlékeny és bizonytalan, gazdasági szempontból szinte a feje tetejére állt időszakban alakult meg a magyar védelmi és hadiipar legfontosabb képviseleti intézménye. Az 1992-ben Magyar Hadiipari Egyesületként megalapított, huszonöt évvel később pedig Magyar Védelmiipari Szövetség néven működő szervezet történetét, legfontosabb állomásait, valamint az ágazat jelenlegi helyzetét az egykori és jelenlegi vezetők segítségével tekintettük át.
Kovács Géza Péter alapító-elnök (1992–2012)
A Magyar Védelmiipari Szövetség (MVSZ) jogelődje Magyar Hadiipari Egyesületként alakult meg 1992-ben. Az indulásra visszaemlékezve Kovács, a szervezet egyik alapítója kifejtette: a rendszerváltás előtt a magyar hadiipar a szocialista tervgazdaság része volt, a szocialista blokkon belül pedig egyfajta iparági szakosodás volt jellemző valamennyi országban. Akkoriban még jelentős volumenű sorozatgyártás jellemezte hazánk hadiiparát, igaz, a Varsói Szerződés el is vitte a termelés tetemes részét. Mindez a rendszerváltással megszűnt, a fordulat pedig fájdalmas volt az ágazatban is, mivel a magyar hadiipar elvesztette piacainak nyolcvan százalékát. Az ágazat a 90-es években nem kapott semmilyen preferenciális támogatást az államtól, ráadásul 1992 és 1995 között a korábbi, specializált cégek többségét felszámolták. Mindezek következtében az ágazat termelése és értékesítése is nagymértékben csökkent, a piaci szereplők pedig megrettentek a helyzettől, hiszen akkoriban semmilyen lobbierejük nem volt. Kovács hangsúlyozta: az egyesületet – tíz cég részvételével – azért hozták létre, hogy artikulálni tudják a magyar hadiipar érdekeit.
– A rendszerváltást követő piaci sokk után mégis fennmaradt egy olyan „túlélő mag”, amely cégekre később az egész ágazatot és piacot fel lehetett építeni – mondta az MVSZ egykori elnöke. A rendszerváltás destruktív folyamatai nyomán megmaradt hadiipari ágazat mintegy húsz százalékát a hazai, jellemzően a Magyar Honvédségtől érkező megrendelések tették ki, mindez pedig a túlélést jelentette az akkor még működő cégek számára. Kovács emellett azonban azt is hangsúlyozta, hogy ebben az időszakban a hadiipar elvesztette humán erőforrásának nagy részét. A rendszerváltást megelőzően mintegy harmincezren dolgoztak a hadiipari ágazatban, ebből mintegy húszezer embert foglalkoztattak közvetlenül az iparági vállalkozások. Összehasonlításképpen: 2017 végén nagyjából 1800 főt dolgozott a védelmi ipari ágazatban.
Az MVSZ egykori elnöke szerint 1995 után a rendszerváltó országok piacai konszolidálódtak, lassan új cégek is megjelentek az ágazatban, és egyfajta stabilizáció is megkezdődött e vállalkozások termelésében, a kibocsátás pedig lassú növekedésnek indult. Mindazonáltal a magyar hadiipar problémáit jócskán fokozta az az állami hozzáállás, amely szerint hazánknak „nincs szüksége hadiiparra”, hiszen az országot külső veszélyek nem fenyegették. A hadiipari szövetség lobbitevékenysége így jórészt arra koncentrálódott, hogy az állami hozzáállást – ha úgy tetszik, filozófiát – meg kell változtatni, a hadiipar létjogosultságát pedig el kell elismertetni. Mindez a rendszerváltó országokban máshogy történt, magyar sajátosság volt, hogy az állam teljesen magára hagyta a hadiipart.
Márpedig állami szerepvállalás nélkül nem lehet felépíteni egy ország hadiiparát, hiszen az ágazat jellemzően többéves beszerzési és fejlesztési, beruházási folyamatokra épül. Az is lényeges, hogy a termékekkel és szolgáltatásokkal csak akkor van esély külpiacokon megjelenni, ha azokra van hazai referencia. Kovács rámutatott: az állam szerepe kettős a hadiipar szempontjából: egyrészt szabályozóként, másrészt pedig vevőként, megrendelőként is megjelenik. Az MVSZ egykori alapító-elnöke úgy véli, a 2010 decemberéig aktívan működő Védelmiipari Együttműködési Fórum egyfajta iránymutatást adott mindkét szerepkörben, és párbeszédet indított el a piaci szereplőkkel is.
A magyar hadiipar kibocsátása 1988–1989-ben volt a csúcson, ez akkor – forintban elszámolva – 20-25 milliárd forint értékű ágazati teljesítményt jelentett. A hadi-, illetve védelmi ipar az 1990-es évek sokkja után nagyjából mostanra tudta elérni a rendszerváltás előtt jellemző kibocsátási szintet, igaz, napjainkban már az iparág új piaci struktúra szerint működik.
Szabó Endre, az MVSZ elnökhelyettese
A rendszerváltást követő időszakban azok a cégek tudtak komolyabb részesedést szerezni a piacokon, amelyek át tudták menteni a „szürkeállományt” a korábbi időszakról – állítja Szabó. Ezek a vállalkozások többnyire a kettős felhasználású termékek előállítói voltak, például a Gamma Zrt., a Carinex Kft. vagy a Pro Patria Electronics Kft. Ami ezekben a vállalatokban közös, az Szabó Endre szerint az, hogy felismerték, mit kellett fejleszteni, mire volt szüksége a piacnak. Ennek hátterében az is megtalálható, hogy az állami szerepvállalás sokkal kisebb mértékű a magyar védelmi ipar támogatásában, mint a környező országokban (Szlovénia, Szlovákia, Csehország, Ausztria). Igaz, 2015–2016 után már megjelent a kormányzati retorikában, hogy a védelmi ipart húzóágazattá kell tenni, de ez az állami szervező szerep még mindig nem igazán érzékelhető hazánkban.
Szabó megjegyezte, hogy az állami tulajdonú, a Honvédelmi Minisztérium kezelésében lévő vállalatok nem azokról a termékekről ismertek a piacon, amelyeket az utóbbi években fejlesztettek, ezek a fejlesztések mintha megmerevedtek volna az elmúlt időszakban.
Mindemellett az iparágban hiányzik a marketingcélú állami szerepvállalás is, pedig ez volna képes igazán piacvezéreltté tenni az ágazati fejlesztéseket és kutatásokat.
A Védelmiipari Együttműködési Fórum elvileg még mindig létezik, hiszen kormányrendelet szabályozza a működését, de az már nem a védelmi ipari vállalatokon múlik, hogy miért nem működik. A fórum mára elvesztette funkcionalitását. Szabó a Biztonságpiacnak kifejtette: ha az állam biztonságával foglalkozó szervezetek – a Belügyminisztérium és a Honvédelmi Minisztérium – valóban működtetnék a fórumot és létrehoznák a szövetség által is javasolt, illetve a NATO-ban is működő tanácsadói testületet, akkor az együttműködési lehetőségek nyomán a védelmi iparban is javulhatna az erőforrások kihasználásának hatékonysága.
Az MVSZ mindezek mellett már 2006 óta szorgalmazza hazánk védelmi ipari stratégiájának kidolgozását, amely a jelenlegi helyzetből kiindulva határozná meg a konszenzusos igényt a védelmi képességek szinten tartására, valamint fejlesztésére. A védelmi ipari stratégia iránymutató lehetne az ágazati együttműködésekben és piaci tevékenységben.
A védelmi ipar területén napjainkban azok a cégeknek remélhetnek sikereket a nemzetközi piacon, amelyeknek állami marketingjük is van, itthon azonban ilyen célokra a kereskedőházak visszaszorulásával nem jut erőforrás. Az exporttevékenységből azon vállalkozások profitálhatnak, amelyek már rendelkeznek külpiaci pozíciókkal. Ebben a körben az MVSZ elnökhelyettese olyan cégeket említett, mint a BHE Bonn Hungary Kft., a Sero International, a Gamma Zrt., a Carinex, a Pro Patria vagy akár a BM Heros Zrt.
A szövetség elnökhelyettese szerint a marketing szerepe nem megkerülhető, ennek jegyében pedig egy magyar standnak kellene megjelennie több nagy védelmi ipari kiállításon is, magasan kvalifikált, komoly piaci múlttal rendelkező cégek részvételével. Szabó tapasztalatai szerint egy-egy vállalat önálló, mindössze 20-25 négyzetméteres standon való megjelenése szinte észrevehetetlen az iparági kiállításokon, mert így egész egyszerűen „nincs szemmagasságban”. Az önálló megjelenés nemhogy a kicsi, de még a nagyobb méretű magyar cégeknek sem éri meg, hiszen ennek hozadéka nem jelenik meg azonnal. A jövőbe fektetett marketingköltség megtérülése biztos, de rendkívül nehezen mérhető – tette hozzá Szabó Endre.
Kérdő Sarolta elnökségi tag
Rendkívül fontos a magyar vállalkozók számára, ha a Honvédség, a Belügyminisztérium vagy éppen a Katasztrófavédelem esetlegesen a TEK stabil, hosszú távú megrendelésekkel látja el őket.
A közbeszerzési területen tekintélyes tapasztalattal rendelkező Kérdő szerint Magyarországon azonban mindez sokkal inkább közbeszerzésekhez kötött, mint más országokban. Igaz, az MVSZ elnökségi tagja felidézte: abban az időszakban, amikor a közbeszerzések során a jogszabályok szerint versenyelőnyt jelenthetett, hogy egy termék Magyarországon készült, akkor sem nagyon alkalmazták ezt a lehetőséget. A szakértő szerint a magyar termékeknek többszörösen kell bizonyítaniuk minőségüket és megfelelőségüket ahhoz, hogy a hazai piacon elfogadják, és hosszú távon használják, alkalmazzák őket. Mindeközben az általános nemzetközi tapasztalat egészen mást mutat: szinte esélytelen, hogy más országokból érkező gyártó nyerjen egy németországi vagy egy franciaországi tenderen, ha van hazai termék.
– Nagyon sokat küzdöttünk azért, hogy a döntéshozókban tudatosodjon: a hazai gyártásban készülő termékek esetében nem csupán az árat kell figyelembe venni, hanem azt is, hogy annak előállítása növeli a foglalkoztatottságot, az ország adó- és járulékbevételeit, ami újra elkölthető védelmi célú beszerzésekre is, illetve annak a nyeresége is itthon realizálódik – fejtette ki érdeklődésünkre Kérdő.
A külföldi vevők általában elvárják, hogy a gyártó országa már alkalmazza az eszközt. Az is látható ugyanakkor, hogy ma sokszor egy magyar gyártónak külföldön hamarabb sikerül eladnia a termékét, mint itthon. Mindazonáltal az utóbbi években mindez javuló tendenciát kezd mutatni, és egyre fontosabbá válik a hazai gyártás.
Az MVSZ elnökségi tagja szerint ezenfelül a magyarországi közbeszerzési eljárások rendkívül bürokratikusak a nyugat-európai gyakorlathoz képest, és többek között hazánkban emiatt is sokkal kevésbé kiszámítható egy védelmi ipari gyártó cég élete. Külföldön az ajánlatkérők a saját országuk érdekeit erősen védik, ezért a magyar vállalkozások számára az jelenthet versenyelőnyt a nemzetközi piacokon, ha egy tenderen az adott ország egy gyártójával közösen vesznek részt.
Kocsis László (alapító tag, 2006–2012 főtitkár, 2012-től fb-elnök)
Nehéz, küzdelmes, kudarcoktól sem mentes, de eredményes munkával telt el a Magyar Hadiipari Szövetség megalapítása óta eltelt negyedszázad. Nehéz, mert a rendszerváltással olyan új politikai, gazdasági körülményekkel szembesültek az iparág vállalkozásai, amelyekre nem voltak, nem is lehettek felkészülve. Küzdelmes volt ez az időszak, mert a cégek állami tulajdonlása, valamint a központi támogatások megszűntével fennmaradásukért, a létükért kellett küzdeniük. Mindezekkel együtt a kudarcokhoz hozzájárult a privatizáció is, amelynek során alapvetően nem a szakmai befektetők megjelenése volt jellemző.
– Az így kialakult helyzet nehézségeit, veszélyeit felismerve már 1990–1991-ben a szakmát ismerő, illetve az ágazatban tevékenykedő szakemberek közül egyre többen igyekeztünk felhívni a kormány, illetve a törvényhozók figyelmét a kialakult helyzetre és az időközben beinduló dereguláció veszélyeire. Lényeges elem, hogy a haditechnikai eszközök gyártása, kereskedelme államilag ellenőrzött tevékenység volt, és annak is kellett maradnia az új körülmények között is – hívta fel a figyelmet Kocsis László.
Az MVSZ felügyelőbizottságának elnöke emlékeztetett: ebben a helyzetben az volt a koncepció, hogy az egyéni igyekezet és próbálkozások helyett vélhetően több eredmény érhető el, ha az iparág érdekeit képviselő szervezet lép fel a különböző fórumokon. E célból alakították meg 1993 elején a Magyar Hadiipari Szövetséget.
Kocsis hangsúlyozta, igen sok és kemény munkába került, hogy a négyévenként változó kormányok, szakmailag illetékes tárcák megismerjék és különböző mértékben elfogadják, szakmai partnernek tekintsék a szövetséget.
Az elmúlt 25 esztendő során számos cég szűnt meg, és több új is alakult, ezért az MVSZ időről időre összefoglaló kiadványt készít a védelmi iparban tevékenykedő vállalatok bemutatására. Legutóbbi katalógusuk 2017-ben jelent meg elektronikus és nyomdai kiadvány formájában.
Hazánk NATO-hoz, majd Európai Unióhoz csatlakozását követően a szövetség bekapcsolódott e szervezetek szakmailag illetékes munkacsoportjainak tevékenységébe. Kocsis szerint fontos, hogy a rendszerváltás utáni évek nehézségeit követően magára talált, letisztult nemzeti védelmi iparunk tagjai a hon- és rendvédelmi szerveknél elinduló fejlesztési projektek megvalósításában részt tudjanak venni, és a hazai védelmi ipar szükséges és tervezetten sorra kerülő fejlesztésében figyelemre méltó szerepet kapjanak.
A szövetség megalakítása idején az iparág termékeinek kereskedelemére szakosodott állami külkereskedelmi vállalatok korábbi formájukban gyakorlatilag már nem léteztek, így az új cégeknek önmaguknak kellett megteremteniük a kereskedelmi tevékenység jogi, személyi és technikai feltételeit. Kocsis szerint az előírt engedélyekkel rendelkező vállalkozások a működésükhöz elengedhetetlen kereskedelmi felkészültséget mára megszerezték. A szakértő szerint mind a kül-, mind a belpiacokon minőségi és árverseny jellemző. Miután az ágazatban fontos a termékek és a cégek ismertsége, ezért az MVSZ tagvállalataival évenként több nagy nemzetközi szakmai kiállításon vesz részt, az ehhez biztosított állami támogatás mértéke ugyanakkor rendkívül változó.
Kocsis szerint a védelmi ipari cégek termékei versenyképesek. Adottságukból eredően a befektetett szellemi tőke a termékek egyik meghatározó eleme. Az MVSZ felügyelőbizottságának elnöke szerint mindezek figyelembevételével kell megtalálniuk azokat a – nagy, tőkeerős külföldi vállalatok által le nem fedett – szakterületeket, ahol gyors, innovatív munkával előállított termékkel eredményesen szerepelhetnek a magyar vállalkozások.
Rajnai Attila elnökségi tag (2011-től)
– Az MVSZ igyekszik hatékonyan segíteni az ágazat magyar vállalkozásait. A szövetség a lehetőségekhez mérten mind a honvédelmi, mind az egyéb rendészeti szervekkel, illetve ezek háttérintézményeivel is folyamatos kapcsolatban van annak érdekében, hogy a felmerülő szakmai, megrendelői igényeket a hazai lehetőségekkel összhangba hozza. A vállalkozások közötti együttműködés változó intenzitású és mélységű – mondja Rajnai, hozzátéve, hogy van példaértékű kooperáció is, de olykor rossz tapasztalatok is. A szövetségen kívüli vállalkozások igyekeznek a saját útjukat járni. Van, amikor ez eredményes, de Rajnai szerint összességében a szervezettség nagyobb erőt ad, erősebb az érdekérvényesítő képesség, emellett a szövetségbe tömörült vállalkozásokkal könnyebb a megrendelői igényeket és lehetőségeket egyeztetni, mint azokkal, amelyek külön utakon járnak.
A szakértő szerint az együttes állami beszerzések terén még vannak ki nem használt lehetőségek, ugyanakkor azt is látni kell, hogy a különböző tárcákhoz tartozó megrendelők, a költségvetési vagy egyéb források rendelkezésre állása, a közbeszerzési eljárások sajátos szabályai, valamint a műszaki specifikációk meghatározása sem feltétlenül teszi egyszerűbbé az együttműködést. Tehát biztosan lenne mit javítani, ahogy az sem mindig látszik egyértelműen, hogy a megrendelő igyekezne a hazai beszállítókat, vállalkozásokat erősíteni. Sok esetben marginális kérdésnek tűnik, hogy a magyar vállalkozásokat hozzák helyzetbe.
Rajnai szerint a védelmi ipariban megtörtént a stratégiai irányok kijelölése, de az elvek gyakorlati megvalósítása egyelőre kevéssé érzékelhető. – A különböző tárcáknál decentralizáltan jelentkeznek a védelmi ipar fejlesztésével kapcsolatos elképzelések, azok összefésülése még várat magára, legalábbis a szakma még nem ismert – tette hozzá Rajnai.
Az MVSZ elnökségi tagja szerint a katasztrófavédelmi termékek forgalmának fellendítéséhez nincs szükség külön ösztönzőkre. A katasztrófavédelem szakemberei pontosan tudják, hogy milyen területeken indokoltak további fejlesztések, eszközök és beruházások. Az elképzelések és tervek rendelkezésre állnak, az erőforrások megteremtése pedig közös ügy. Annak érdekében, hogy mindenhol meglegyenek a beavatkozásokhoz szükséges korszerű eszközök, felszerelések és berendezések, mindent meg kell tenni, mert az emberi élet, valamint az értékek mentésénél semmi nem lehet fontosabb.
Spaics József, az MVSZ volt elnöke (2011–2012)
Az MVSZ korábbi elnöke szerint túlzás azt állítani, hogy a 2010-es évek elejére talpra állt a hadiipar Magyarországon, mert a rendszerváltás előtti teljesítményt máig nem sikerült megközelítenie az ágazatnak. Mint azt a volt elnök a Biztonságpiacnak kifejtette: a piaci helyzet gyökeresen megváltozott a rendszerváltást követő időszakban. Ez részben a külföldi és belső piacok átrendeződését is jelentette. A Magyar Honvédség létszáma a korábbi 162 ezerről mára nagyjából 22 ezerre csökkent, a rendőrség létszáma azonban nőtt, a külpiacokon pedig jelentős visszaesés történt. Összességében a piacok szűkülése a hazai védelmi ipar jelentős csökkenését eredményezte.
Európai viszonylatban a hazai védelmi ipar jelentősen nem tud labdába rúgni – állítja Spaics –, nem úgy, mint a cseh, a szlovák, a lengyel vagy éppen a szerb és a horvát vállalatok. Ezek a cégek támogatással, jó piaci pozíciókkal rendelkezve viszonylag gyorsan tudtak reagálni a változásokra. Ennek eredményeként például a cseh és szlovák védelmi ipar az utóbbi négy-öt évben húzóágazattá vált.
Manapság önálló termékekkel is nagyon nehéz belépni azokra a piacokra, ahol az említett kelet-közép-európai országok dominálnak. Spaics szerint egy napjainkban beinduló gyártás csak nagyon különleges extrákkal tudna betörni a piacokra, hiszen ma már például a kézifegyverekre szerelt speciális optika vagy egy lézer távmérő sem minősül rendkívüli újdonságnak.
Mindezen túl jelentősen csökkent a hozzáértő szakemberek száma Magyarországon, a meglévő mérnöki állomány pedig idős. Nagy a lemaradás a mérnökök, technikusok képzésében is. Az MVSZ volt elnöke szerint „sikerült” leépíteni a korábban a hadiipari kutatás-fejlesztés hazai fellegvárának számító Haditechnikai Intézetet, így nagy ívű fejlesztések, programok sorvadtak el. Egy új fejlesztési program elindításához képzett, tapasztalt szakemberekre van szükség.
Spaics szerint jelentős hadi-, védelmi ipari fejlesztés vagy gyártás csak akkor lehet perspektivikus hazánkban, ha határozott állami támogatás áll mögötte.
Mindazonáltal az ágazat támogatást érdemel. Ha jó minőségű ruházati termékeket, bakancsot, egyéni felszerelést, védőeszközt tudunk gyártani, akkor mindezt itthon kellene végezni, még akkor is, ha többe kerül, mint a külföldről vásárolt termék, hiszen ez munkahelyeket, helyben maradó adózást is jelentene.
A szakértő végül hozzátette: A magyar védelmi ipar jövőbeli kilátásai kapcsán kedvező, hogy a nemzetközi környezet változása (a világ országainak hadikiadásai évek óta nőnek), valamint a nemzeti védelmi tervezés közép- és hosszú távú kilátásai (Zrínyi 2026) egyaránt lehetőséget biztosítanak az ágazat megerősödéséhez, amihez ugyanakkor továbbra is elengedhetetlen a hathatós állami szerepvállalás.
(Cikkünk nyomtatásban 2018 februárjában jelent meg a Biztonságpiac Évkönyvben. A -szerk- megj.)
