A biztonsági szolgáltatásokat kínáló cégek örök dilemmája, hogy egy új ügyféligény megjelenésekor saját tevékenységi körüket bővítsék-e az elvárt irányokba, vagy együttműködő partnereket vonjanak be a teljesítéshez. A Hori-Zone Információs és Biztonsági Iroda Kft. tulajdonosai számára ez sohasem volt kérdés: az alapítás óta eltelt 15 év során legtöbbször házon belül oldották meg a profilbővítést, a folyamatos fejlesztések eredményeként ma már öt cég tartozik a csoportba.
Horváth Zoltán és Szolcsányi Attila, a cégcsoport két alapító-tulajdonosa nemcsak a társaság működésének kulisszatitkaiba engedett betekintést, hanem a beszélgetés során arra is fény derült, hogy a csapat állandó tagjai korántsem átlagemberek. A felvételi vizsga nem könnyű, az elvárások kemények – de aki bizonyít, annak biztos jövője van.
A bővítés mottója – avagy: „Ha már itt vagytok…”
– Az alapítás óta jelentősen kiszélesedett a társaság portfóliója. Mi volt a profilbővítés mozgatórugója?
H. Z.: Nagyon egyszerű, mindig az ügyfelek igényeihez igazodtunk. Eredetileg hárman alapítottuk a céget, de a harmadik társunk tíz év után egy korrekt búcsúval kivált. Ketten maradtunk Attilával, egy ideig még rivalizáltunk is, de ehhez tudni kell, hogy teljesen más személyiségek vagyunk. Viszont időben rájöttünk, hogy kiegészítjük egymást, és ha együttműködünk, nem létezik olyan probléma, amit ne tudnánk megoldani. Mindkettőnk tudására szükség van, a cél pedig közös: megoldani az adott ügyet, és folyamatosan a legjobbak között lenni.
– Hogyan változott a tevékenységi kör?
H. Z.: A kezdetekkor az adósságkezelés volt a fő profilunk. Később az ügyfelek megkerestek klasszikus őrzés-védelemi feladatokkal is, aztán azt mondták: „Ha már itt vagytok”, akkor nézzétek utána, a fiam valami rosszban sántikál, vigyázzatok a családtagjaimra, oldjátok meg egy éjszakai szórakozóhely védelmét. Ezek új kihívások voltak, de megkerestük a megfelelő szakembereket, és új üzletágakat nyitottunk. A szórakozóhelyek portamunkáit, a személyvédelmi és a rendezvénybiztosítási feladatokat a Hori-Zone Door Security Personnel ágazatba soroltuk – ezt a divíziót Attila alapította. A birtokvédelmi feladatokat a Hori-Zone Group Kft. végzi, és büszkén mondhatom, hogy ebben a két üzletágban, valamint a komplex problémák megoldásában a szakma értékelése szerint is dobogósak vagyunk.
– Mekkora létszámbővítéssel járt a profilbővítés?
SZ. A.: A másfél évtized alatt egyre nagyobb lett a csapat, ma az irodában közel negyven állandó munkatárssal dolgozunk. A DSP ágazatnál további nyolcvan fő speciális tudású szakembert foglalkoztatunk, az őrzés-védelem területén pedig több mint 150 vagyonőr dolgozik nekünk.
– Milyen szempontok számítanak a felvételinél?
SZ. A.: Az új kollégák kiválasztásánál fontos szempont, hogy a pályázó jó fizikumú legyen. A kifogástalan szellemi és fizikai állapot alapkövetelmény, ez is a vállalati kultúránk része. A felvételi beszélgetésen nemcsak azt vizsgáljuk, hogy milyen fejlett a jelentkező konfliktuskezelő képessége, hanem azt is nézzük, hogy mennyire harmonikus személyiség, hogyan viszonyul a családhoz, a tanuláshoz, a munkához és a sporthoz. Nálunk nagyon fontos a sport, ami érthető, hiszen a személyvédelmi ügyeknél vagy a konfliktushelyzeteknél keményen oda kell állni, nem lehet puhány módon fellépni. A sport az alázattól kezdve sok mindenre megtanított minket. Az egészséges életmódra is nagyon odafigyelünk – elég, ha annyit mondok: az elmúlt években több száz kiló fölösleg tűnt el a kollégáinkról, ugyanakkor több tucat kiló izommal gyarapodtunk a sportos életmódnak köszönhetően.
H. Z.: Fontos, hogy „hori-zone-os szív” dobogjon a kollégáinkban! Nálunk nagy az összetartás, ebben az értelemben is többek vagyunk, mint egy kvázi cégcsoport. És azt is megtehetjük, hogy az egyre jobban érezhető munkaerőhiány ellenére sem veszünk fel akárkit, csak azt, aki fizikálisan és mentálisan is megfelel az elvárásainknak. Fontosnak tartjuk a továbbképzéseket, autodidakta módon és szervezett formában is tanulunk, képezzük magunkat. Nívós harcművészeti klubokkal állunk kapcsolatban, jó néhány boksz-, kempo- vagy karatebajnok, mesterfokozatú sportoló van a sorainkban. Számos szakmai szövetségnek vagyunk a tagjai, a Magyar Birtokvédelmi Szövetség alapítására különösen büszkék vagyunk.
SZ. A.: Ez egy olyan szakma, ahol időnként keményen bele kell állni a feladatba. Emberi életeket, komoly anyagi értékeket védünk, itt nem szabad hibázni, ugyanakkor a jogszabályokat is be kell tartani. Mivel én együtt edzek a kollégákkal, azt is látom, hogy mikor vannak hullámvölgyben, és mikor vannak csúcsformában, így a kiemelt ügyekre nem engedem azokat, akik aznap gyengén teljesítenek, és nem látom bennük a testi-lelki harmóniát.
– Összesen hány ügyfele van a cégcsoportnak?
H. Z.: Nehéz lenne pontos számot mondani, az biztos, hogy a tizenöt év alatt több ezer megbízást teljesítettünk a legkülönbözőbb szakterületeken.
– Melyek voltak az utóbbi öt év legemlékezetesebb projektjei?
H. Z.: Már közel négy éve dolgozunk a Liszt Ferenc repülőtéren, az ország légi kapujában, ahol a taxis „hiénák” kizárása a feladatunk. A szórakozóhelyek és rendezvények biztosítására szakosodott DSP ágazat látja el többek között a Symbol, a Club Play, a MAD Budapest, a Gozsdu-udvar több üzletének, valamint a siófoki Palace Dance Club védelmét és zavartalan működésének biztosítását. A Viking River Cruises utasainak és kikötési pontjainak biztonságáról Magyarországon szintén a cégünk gondoskodik. De igény esetén akár száz fő közreműködésével is tudunk például nagy területű irodákat, telephelyeket, raktárakat visszafoglalni.
SZ. A.: Én a hatalmas koncerteket, fesztiválokat is megemlíteném, azok közül is kiemelkedik a Sziget Fesztivál. Az ország legnagyobb őrző-védő cége, a rendezvény biztosításáért felelős In-Kal Zrt. arra kért fel minket, hogy állítsunk ki egy saját egyenruhánkban megjelenő speciális akciócsoportot, amely a színpad mögött, a backstage területét biztosítja. Így 2017-ben kollégáink látták el a sztárvendég, Pink személyi védelmét, de korábban Rihanna biztonságáról is mi gondoskodtunk. Aki ismeri a szakmát, tudja, hogy ez egy komoly elismerés, ilyen feladatokkal csak a legjobbakat bízzák meg.
– Mi változott a szakmában az elmúlt években?
H. Z.: Nagy változásokon ment át a szakma. Évekkel ezelőtt például volt egy körbetartozásos időszak, amikor az építőiparban mindenki tartozott a másiknak, akkor az adósságkezelés szárnyalt. Jött egy jogszabályváltozás, megjelent a fordított áfa, és ezek az ügyek eltűntek. Volt egy olyan periódus, amikor autópályákat foglaltunk el, majd jöttek a nagy cégbedőlések, összeomlások, akkor a nagyüzemek, gyárak, üzletek birtokbavétele vagy árukészlet-lefoglalás, zálogba vétel volt a feladat. Mostanában a szórakozóhelyek portamunkái és az őrzés-védelem a sláger, de érezhetően erősödik a biztonságtechnika is.
SZ. A.: Tudni kell, hogy ma már egy őrző-védő cég feladata nem ugyanaz, mint a 90-es években volt. Ma már elsősorban nem az „izom” dominál, sokkal több az észmunka. Mi már tudjuk, hogy helyes, célravezető kommunikációval a problémák fele megoldható, ugyanis általában az is baj, hogy a vitás felek nem értik egymást, úgy tűnik, hogy az emberek egyszerűen elfelejtettek beszélgetni egymással. Az a tapasztalatunk, hogy a magyar ember megtanult igényesen szórakozni, mindenki megértette, hogy portásra szükség van, aki viszont már nem a tipikus „izomagyú kétajtós szekrény” az ajtóban, aki csak ütni tud, és utána kérdez. Ma már inkább a kifinomult technika jellemző a biztonsági őrökre, aki udvariasan igazít útba, de ha arra van szükség, keményen fellép.
– Mindegyik üzletág egyformán sikeres?
H. Z.: Ez változó. Mindig van favorit, mindig van olyan üzletágunk, ami húzóágazat, ami szárnyal, de ez akár egy éven belül is változhat. Kritikus üzleti helyzetekben nálunk az a túlélés záloga, hogy több lábon állunk, sok mindennel foglalkozunk. Az éppen gyengélkedő üzletágat nem szüntetjük meg, az embereinket nem küldjük el, megpróbáljuk megtartani vagy egy másik üzletágban foglalkoztatni őket. Lehet, hogy átmenetileg veszteségessé válik egy tevékenység, de a többi üzletág ilyenkor még jobban húz, az egyik csapat segíteni tudja a másikat. Ez egy cégcsalád, ahol segítjük egymást.
– A közeljövő terveiben szerepel további profilbővítés?
H. Z.: Ez a mindenkori ügyféligényektől függ. Mondhatnám, hogy minden üzletágnál az a célunk, hogy piacvezető pozícióba kerüljünk, de ez valószínűleg túlzott optimizmus lenne. A reális cél, hogy minden ágazat szakmailag kifogástalanul működjön, a maga területén elismert legyen, és dobogós helyezést szerezzen. A megbízók közül sokan azért keresnek meg, mert valahol látták, hogy például az őrzés-védelem területén dolgozó egyenruhás kollégáink is jó megjelenésű, udvarias, de határozott szakemberek, akik jól dolgoznak. Ennél nagyobb elismerést nem is kaphatnánk, az elégedett ügyfélnél nincs jobb ajánlólevél.
(Cikkünk nyomtatásban 2018 februárjában jelent meg a Biztonságpiac Évkönyvben. A -szerk- megj.)