Magyarország továbbra is „előkelő” helyet foglal el Európa drog- és alkoholfogyasztási térképén. Példamutatásra és az értékek hangsúlyozására volna szükség, akár azzal, hogy vezető politikusok a nyilvánosság elé állnak szenvedélyeikkel – mondta a Biztonságpiacnak Zacher Gábor, a Honvédkórház sürgősségi főosztályának vezetője, akit az egész ország toxikológusként ismert meg.
– Az elmúlt öt esztendőre visszatekintve látható bármilyen pozitív trend Magyarországon az alkohol- és drogfogyasztással kapcsolatban?
– Az abszolút számokat tekintve igen: évek óta emelkedő tendenciát mutat mind az alkohol-, mind pedig a drogfogyasztás. Az iróniát félretéve: az látható, hogy a kábítószer-használaton belül egyre intenzívebb a szegénységi drogok fogyasztása, nő a szintetikus anyagok és a marihuána „piaci részesedése” a lakosság körében. A fogyasztási szokások változása úgymond természetes dolog, ahogy a világ változik, úgy egyes szerek eltűnnek, mások előtérbe kerülnek. Például azóta, hogy a dizájnerdrogok bekerültek a piacra, Magyarországon szinte teljesen eltűnt a heroinfogyasztás, míg az Egyesült Államokban ez továbbra is erőteljesen jelen van. Nyugat-Európában egyébként most a dizájner típusú, ópiátszármazékok szedik az áldozatokat. A legutóbbi adatunk, hogy Magyarországon 2016-ban 28 haláleset történt kábítószer-fogyasztással összefüggésben.
– Nemzetközi kitekintésben hol helyezhető el Magyarország a drog- és alkoholfogyasztási térképen?
– Az Európai Unióban a droghasználati statisztikákban az alsó harmad tetején állunk, vagyis némi iróniával: jobban állunk, mint a magyar futball. Persze ez változó értéket mutat, ha az egyes szerekre bontva nézzük a fogyasztási szokásokat – így például az ecstasyfogyasztásban feljebb, a marihuánát tekintve lejjebb helyezkedünk el. Ugyanakkor az alkoholfogyasztásban és az ezzel részben összefüggő öngyilkossági mutatók alapján ugyancsak a „csúcson” állunk: Magyarországon a várható élettartam 8-10 évvel kevesebb, mint az európai élmezőny átlaga. Nincs mit szépíteni a helyzeten, a lakosság a túlsúlyosságot, elhízást tekintve is nagyon rossz helyen áll.
– Lát olyan kezdeményezéseket, amelyek példaértékűek lehetnek Magyarországon az egészségtudatosság terén?
– Erről nagyon sokat lehet hallani többek között a médiában is, és valóban van egy olyan réteg a lakosság körében, amely hajlandó ezzel foglalkozni, illetve áldozni rá. De egyben ez a kulcs is: az egészségtudatosság ugyanis pénzbe kerül, így azt is mondhatjuk, hogy ez a szemléletmód nem érhető el egyformán mindenki számára. Azt is különböző statisztikai adatok bizonyítják, hogy az alacsonyan kvalifikáltak körében a dohányosok aránya kétszer olyan magas, mint a felsőfokú végzettségűek között, tegyük hozzá, az alacsonyan iskolázottakat ez kevésbé is érdekli. Világosan látható, hogy ezek a történetek generációról generációra „öröklődnek”. Ha egy gyerek olyan környezetben nő fel, ahol az üdítőket, az alkoholt, a csipszet – hogy keményebb cuccokat ne is említsek – rendszeresen és válogatás nélkül fogyasztják, akkor mégis miben lenne majd ő más felnőttként?
– Ezek szerint a valódi és értékes példamutatás ma Magyarországon szigetszerű jelenség.
– Gondoljunk bele: mennyire érdekes és figyelemfelkeltő lenne, ha a nyilvánosság elé állna egy celeb, aki kendőzetlen felvállalja, hogy alkoholista, de próbál ezen változtatni és segítséget kér hozzá.
– E tekintetben az állam „jó gazdának” tekinthető hazánkban?
– A megfelelő motivációnak felülről kell jönnie. Fantasztikus lenne, ha akár egy-egy politikusunk mutatna példát azzal, hogy akár csak a súlyfeleslegétől nyílt beszéddel és publikusan próbálna megszabadulni. Nagyon fontosak és hasznosak lennének ezek a vállalások a nyilvánosság elé kiállva, példaértékű lehetne egy-egy ilyen gesztus. Hiába mondanak nagyon sok rosszat a politikusokról, miért ne lenne elképzelhető, hogy egy vezető politikus a nyilvánosság elé áll? Attól, hogy valaki miniszterelnök, frakcióvezető vagy éppen egy híres színész, miért lenne más ember, mint bármelyikünk? Az ilyen kiállások véleményem szerint akár mozgalmat is indíthatnának.
– Ha már a szenvedélyekről beszélünk, van, amivel önnek is meg kell küzdenie a hétköznapokban?
– Azt fontosnak tartom megjegyezni, hogy a saját függőségeit az ember mindig teljesen normálisnak látja, úgy gondolja, hogy ezekben nincs semmi patológiás vonás. Ez azért van így, mert mindenki a saját függőségi körében áll, de abból csupán egy szeletet lát. Én személy szerint 42 éve pipázom, és jelenleg semmi motivációm nincs, hogy leszokjak – mondom ezt orvosként! Emellett koffeinfüggő is vagyok, de nem kávéval, hanem teával viszem be a „napi adagot”. Persze időnként alkoholt is fogyasztok, mert néha le kell szedni a motorról az ékszíjat. A csokoládéfüggőségem örök. Hozzáteszem, mindezek mellett rendszeresen eljárok futni, persze ahogy az időm engedi. Ha ezek az edzések tartósan elmaradnak, idegessé, feszültté válok. Mindent egybevéve, remekül együtt élek a függőségeimmel.
(Cikkünk nyomtatásban 2018 februárjában jelent meg a Biztonságpiac Évkönyvben. A -szerk- megj.)