Büntetőeljárás indult -az akkor még- ismeretlen tettesekkel szemben, akik a rendelkezésre álló adatok alapján 2015. január 3-án délután fél négy körül Pécsett, a Rókus sétányon egy idős házaspárt többször megszólítottak azzal, hogy pénzt kérjenek tőlük. Miután a két idős ember pénzt nem adott, követték őket, majd a Szigeti úton a 88 éves nő füléből a fülbevalót erőszakkal kitépték, és az ékszerrel távoztak.
A telefonos bejelentést követően az intézkedő rendőrök a feltételezett elkövetőket fél órán belül elfogták, az eltulajdonított fülbevalót az elfogásuk helyszínén a földön megtalálták. J. János húszéves pécsi lakossal, valamint 15 éves társával szemben – előzetes letartóztatásuk mellett – rablás bűntett elkövetésének erősen megalapozott gyanúja miatt a Pécsi Rendőrkapitányság folytatott nyomozást. Az ügyben keletkezett iratokat a nyomozóhatóság a napokban az illetékes ügyészségnek vádemelési javaslattal megküldte.