Egy drón repült át „néhány másodperc alatt” a francia elnöki hivatal felett, egyik éjszaka a múlt héten – közölte kedden a hivatal.
A kereskedelmi forgalomban is kapható, pilóta nélküli repülőgépet péntekre virradó éjjel „azonnal észlelte” a rendőrség és a csendőrség, és „azonnal eltávolították” az Elysée-palota közeléből, amely Párizs belvárosában található, néhány lépésre a Champs-Elysées sugárúttól.
A francia elnökség jelezte, hogy ügyészségi vizsgálat indult az ügyben, „egy repülőgépnek a biztonsági szabályokkal ellentétes irányítása” miatt.
A drónt egy héttel azután észlelték, hogy a francia fővárosban három dzsihadista terrortámadásokat hajtott végre, amelyekben 17-en vesztették életüket.
Tavaly ősszel egy hónap alatt mintegy húsz alkalommal történtek hasonló jellegű drónrepülések francia atomerőművek közelében. Valamennyi drón sötétben, este hét óra és éjfél között, vagy pedig kora reggel repült át a zárt területeken. A hatóságok egyelőre nem tudták azonosítani a gépek irányítóit, és azt sem tudták megállapítani, hogy ezek összehangolt akciók voltak-e, de hangsúlyozták, hogy a nukleáris létesítmények biztonságát nem fenyegették a pilóta nélküli repülőgépek.