Az amerikai Exelis Inc. hamarosan bemutatja alacsony repülési magasságú drónok megfigyelésére és a légtér forgalmának menedzselésére szolgáló rendszerét – adta hírül a Reuters. A tengerentúlon gombamód szaporodnak a drónhasználatot támogató, illetve kiegészítő fejlesztésekre specializálódott start-up cégek.
Az Exelis mindeddig nem hozta nyilvánosságra, hogy egy olyan rendszeren dolgozik, amellyel a drónok még nagy távolságból is biztonságosan végezhetik feladatukat, legyen szó vezetékek felügyeletéről, csomagszállításról vagy éppen ültetvények megfigyeléséről.
Drónhasználat: határ a horizont
A háttérben az áll, hogy az amerikai szövetségi légügyi hatóság (FAA) a közelmúltban olyan szabályozási javaslatot terjesztett be, amely nagy mértékben korlátozza a drónokra bízható feladatokat. A szabályozás előírja ugyanis, hogy egy pilótának látótávolságon belülről kell felügyelnie a repülő eszközt.
A Reuters információi szerint a NASA – több más cég, egyetem és kormányhivatal projektjei mellett – az Exelis fejlesztésében is szerepet vállalt, hogy együtt hozzák létre egy légiforgalmi vezérlő rendszert, ami meggyőzhetné az FAA-t, hogy látótávolságon kívülre is engedje a drónokat.
Az Exelis komoly versenyelőnyre tett szert azzal, hogy kizárólagos jogot szerzett annak az adatfolyamnak a használatára, amelyet az FAA biztosít az ember vezette légijárművek nyomon követésére összesen 650 földi állomással. Az adatfolyamot most alacsony repülési magasságból származó adatokkal egészítik ki, megjelölve a drónok aktuális helyzetét. A cég szerint rendszerük minden olyan drónüzemeltető számára megoldást jelenthet, akik a látótávolságon kívül is szeretnék röptetni eszközeiket.
Az Exelis drónkövető megoldása valós időben mutatja majd a domborzati, időjárási adatokat és a légtér határait egyaránt. A rendszer tabletgépről épp úgy irányítható, mint laptopról, és emailben vagy sms-ben riasztást küld az üzemeltetőnek, ha a drón veszélyes területre repül.
Az Exelis még e hónapban bemutathatja kész termékeit, az UAS-Vue-t és a RangeVue-t. Ez utóbbi már idén nyáron elérhető lesz az Egyesült Államokban azon a hat telephelyen, amelyeket az FAA drónok tesztelésére jelölt ki. Noha az Exelis a tengerentúli piacokra is szeretne betörni, kezdetben az Egyesült Államokra koncentrál. A későbbiekben az Exelis megoldásait közvetlenül cégek számára is értékesítené majd.
És mégis kell a dróntörvény
Szinte naponta esik szó arról, hogy a NASA-hoz hasonlóan a légiközlekedési ágazat is egyre jobban tart a mind nagyobb számban repkedő drónoktól, hiszen azok önmagukban is kárt tehetnek az emberben egy esetleges ütközés során.
Az amerikaiak 73 százaléka szerint szükség van a drónhasználat szabályozására – derül ki a Reuters és az Ipsos közelmúltban végzett online felméréséből.
Mivel a drónok ugyanabban a légtérben mozognak, ahol az utasszállítók is, ezeknek az eszközöknek is ugyanúgy meg kell jelenniük a képernyőkön, ahol egy Boeing 747-esnek – jelentette ki Tim Canoll, a világ legnagyobb pilótaszakszervezetének (Air Line Pilots Association International) elnöke.
A láthatóság miatt légügyi biztonsági szakértők is aggódnak: mi történik például, ha egy drón irányíthatatlanná válik, mert megszakad az irányítóval a rádiókapcsolat.
A start-up cégek kedvenc játékszere
A drónok biztonságos üzemeltetésével több cég is foglalkozik az Egyesült Államokban. A San Francisco-i DroneDeploy start-up vállalkozás olyan megoldást fejlesztett, amely automatikusan ellenőrzi a drón akkumulátorának töltöttségét, és az aktuális domborzati, időjárási viszonyokat mérlegelve letiltja a repülést, ha valamilyen probléma vagy veszély állna fenn.
A kaliforniai NoFlyZone.org olyan adatbázist fejleszt, amivel a drónokat távoltarthatják a magántulajdonú ingatlanoktól. A San Francisco-i Airware nevű vállalkozás számtalan, kereskedelmi forgalomban kapható drónnal kompatibilis, kamerákra és egyéb eszközökre üzemeltető rendszert fejleszt. A White Salmon-i Sagetech drónokra gyárt jeladókat, amelyekkel a repülő eszöközök többek között az Exelis légiforgalmi menedzsment megoldásához hasonló rendszerek számára küldenek adatokat aktuális pozíciójukról.
Az Amazon.com Inc egy saját technológiát fejleszt: a Prime Air célja, hogy a drónok csomagszállítási feladatokat láthassanak el. Az internetes óriáscég is egyetért azzal, hogy szükség van egy, a drónforgalmat koordináló menedzsment rendszerre, ezért a NASA-val együtt dolgozik a prototípuson. Az Amazon Prime Airért felelős alelnöke Gur Kimchi pedig leszögezte, mindaddig nem fogják élesben elindítani a rendszer, amíg nem garantált a biztonságos üzemeltetés.
A NASA több évtizedes innovációs tapasztalattal rendelkezik a légiforgalmi menedzsment megoldások terén, és a tervek szerint a pilótanélküli repülők forgalmi irányítását ellátó rendszerének prototípusa már alkalmas lesz légtérkonfigurációk elkészítésére és időjárási adatok értékelésére is, valamint stratégiai irányítási „döntéseket hozni” a drónok javasolt haladási irányról.
Ezzel lehetővé válik, hogy a repülőterek, valamint egyéb magas biztonsági besorolású területek, objektum köré egyfajta “geo-kerítéseket” emeljenek a jövőben.
Forrás: Reuters/BP