Az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat Országos Tisztifőorvosi Hivatal (ÁNTSZ-OTH) által indított akció során mintegy 700 vállalkozást ellenőriztek szeptemberben. Ennek során nagyjából három tucatnyi, az Egyesült Államokban gyártott, sportolóknak szánt különleges táplálkozási célú élelmiszerről derült ki, hogy nem engedélyezett gyógyszer összetevőt tartalmaz.
A készítmények forgalmazását az egészségügyi hatóság megtiltotta, ezzel együtt pedig ellenőrzési akciót is indított. A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal az Európai Unió tagállamaiban működő gyorsvészjelző rendszeren (RASFF) keresztül érkezett riasztásokról értesítette az ÁNTSZ-OTH-t az elmúlt hónapokban több alkalommal is. A riasztások szerint egyes, többségében az Amerikai Egyesült Államokban gyártott, sportolóknak szánt különleges táplálkozási célú élelmiszerek nem engedélyezett gyógyszer összetevőt tartalmaznak. Az ún. DMAA (1,3 dimethylamylamine) – mely az érintett készítmények címkéjén feltüntetésre került – az amfetaminhoz hasonló, koffeinnel párosulva az emberi egészséget súlyosan veszélyezteti.
A népegészségügyi szakigazgatási szervek (NSZSZ) által szeptemberben tartott akció-ellenőrzés során közel 700 élelmiszer-vállalkozást kerestek fel a riasztásokban szereplő készítmények esetleges forgalmazását vizsgálva. Megállapították, hogy a termékek közül néhány Magyarországon is forgalomba került. A készítmények forgalmazásában érintett vállalkozások többsége önkéntesen kivonta azokat a piacról és erről partnereit is értesítette. Az NSZSZ-ek intézkedésére 21 esetben volt szükség.
A riasztásokban szereplő, többségében az Amerikai Egyesült Államokban gyártott sportolóknak szánt különleges táplálkozási célú élelmiszerek a következők: 1.M.R, Hemo- Rage, Noxpump, Beta- Cret Extreme, Hydroxy STIM, OxyElite, Code Red, Iron Horse Show Time, PreSurge Unleashed, Crack, Jack3D, Ripped Freak, D- Stunner, Lipo 6 Black, Rush, Dexaprine Maximise, Mass Pump3D, Shock Wave Fruit Punch, Eclipse, Mesomorph, Spirodex, Endoburn, Mutant Mayhem, STIM- FORCE, Extreme Beta Crét, Napalm, Tested Burner, Flash over, NeuroCore, Tested Nut Burner, Fusion Supplements Geranamine, Nox Pump, White lightning, Heat Accelerated, Nox Pump Performance/Nox Pump Xtreme
Forrás: Biztonságpiac.hu/ÁNTSZ