A Pécsi Fellebbviteli Főügyészség az ítélőtábla másodfokú határozatával szemben benyújtott fellebbezésében súlyosabb büntetést indítványoz annak a férjnek az ügyében, aki a vád szerint külön élő feleségét súlyosan bántalmazta, majd feljelentése visszavonására akarta rábírni.
A kaposvári házaspár egy ideje külön élt, de telefonon és a közösségi oldalakon továbbra is kapcsolatban álltak. A vádlott többször kérte feleségét, hogy költözzön vissza hozzá. 2017. karácsonyán a feleség felkereste férjét, beszélgetni kezdtek, amelynek során a vádlott haragra gerjedt, feleségét többször megütötte, rugdosta, késével arcának megvágásával fenyegette, illetve hosszú haját levágta. A mintegy másfél óráig tartó bántalmazás következtében az asszony életveszélyes sérüléseket szenvedett.
A sértett feljelentése nyomán indult büntetőeljárás során letartóztatásba került vádlott – az ügyészi kapcsolattartási tilalom ellenére – a büntetésvégrehajtási intézetből 2018. januárjában több alkalommal telefonon hívta feleségét, és igyekezett rábírni, hogy feljelentését vonja vissza.
A Kaposvári Törvényszék első fokon a vádlott bűnösségét – a vádnak megfelelően – életveszélyt okozó testi sértés, valamint hamis tanúzásra felhívás bűntettében állapította meg, ezért öt év letöltendő szabadságvesztésre ítélte.
Az ítélet ellen az ügyész súlyosabb büntetés kiszabása iránt nyújtott be fellebbezést, amelyet a Pécsi Fellebbviteli Főügyészség fenntartott. A másodfokon eljáró Pécsi Ítélőtábla az elsőfokú ítéletet részben megváltoztatta, és a vádlottat a hamis tanúzásra felhívás bűntettének vádja alól felmentette. Egyebekben az ítéletet helybenhagyta.
A fellebbviteli főügyészség a táblabíróság ítélete ellen büntetés súlyosítása iránt terjesztett elő fellebbezést. Az eljárás harmadfokon folytatódik.