Észak-Korea, a világ egyik legelzártabb és leginkább magába forduló országa időről-időre igyekszik nukleáris- és egyéb fegyverkísérleteivel, továbbá különböző provokációkkal felhívni magára a nemzetközi közösség figyelmét.
Ezt tette tavaly december tizedikén is, amikor Kim Dzsong Un észak-koreai vezető az eddigi phenjani közléseknél egyértelműbben utalt arra, hogy a távol-keleti kommunista diktatúrának hidrogénbombája is van.
A phenjani rezsim rendszeresen tesz a nukleáris fegyverkezés terén elért képességeivel kapcsolatos kijelentéseket, amelyek azonban ellenőrizhetetlenek. Egyebek közt többször is azt állította, hogy atomfegyvereivel képes elérni az Egyesült Államok területét, ezt azonban a szakértők többsége egyelőre kizártnak tartja.
A Fehér Ház szóvivője is kétségeinek adott hangot Kim Dzsong Un legutóbbi kijelentéseivel kapcsolatban. A dél-koreai titkosszolgálat egy tisztviselője pedig kijelentette, nincs bizonyíték arra, hogy Észak-Koreának lenne hidrogénbombája, úgy vélekedett Kim Dzsong Un csupán retorikus, „bombasztikus” fordulattal élt.
Nem lehet tudni, hogy mi a célja Észak-Koreának az ehhez hasonló, a szomszédját és a nemzetközi közvéleményt is megdöbbentő kijelentésekkel, tettekkel. Megállapodást akar vagy csupán azt, hogy elismerjék atomhatalomként.
Tavaly nyáron, augusztus elején akna robbant a két Korea határán húzódó demilitarizált övezetben, amely megsebesített két dél-koreai katonát. Phenjan tagadta, hogy fegyveres erői telepítették volna a robbanószerkezetet. Az eset arra késztette Dél-Koreát, hogy tizenegy év után újraindítsa a határon túlra irányuló, propaganda tartalmú műsorszórást. A Padzsu város közelében történt aknarobbanásért Szöul szomszédját tette felelőssé.
A helyzet elmérgesedett. Phenjan ágyúzta az észak-koreai rezsim elleni propagandát harsogó hangszórókat, mire Dél-Korea tüzérségi sorozatokkal válaszolt. Kim Dzsong Un teljes harckészültségbe helyezte a két ország határán húzódó erőit. A kölcsönös fenyegetéseknek, a feszült helyzetnek végül is 43 órás, maratoni tárgyalásokon vettek véget. Phenjan sajnálkozását fejezte ki a dél-koreai katonák megsebesülése miatt, és ennek nyomán Szöul felhagyott az észak-koreai rezsim ellen irányuló propagandatartalmú műsorszórással.
William Johnson, aki az amerikai külügyminisztérium megfigyelője volt Kínában úgy vélekedett, hogy az Észak- és Dél-Korea közötti feszültség keltésével Phenjan Kínának üzent. Az elemző kijelentését arra alapozza, hogy a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság (KNDK) déli ellenlábasával való egyeztetéseivel egy időben Kína képviselőivel is tárgyalásokat folytatott a háttérben. A Dél-Korea és közte kialakult feszültségeket arra használta fel az észak-koreai rezsim, hogy fő kereskedelmi partnerét és egyetlen szövetségesét tárgyalóasztalhoz kényszerítse. Észak-Koreának szüksége van Kínára, hiszen az elégíti a KNDK élelmiszer- és energiaigényének nagy részét, nem beszélve a fegyverszállítmányokról. Kína a Koreai-félsziget stabilizálásának egyik biztosítója, mert inkább úgymond megvesztegetni apró szomszédját, minthogy erővel vegye rá az együttműködésre.
Észak-Korea szeptemberben újraindította az ország legfőbb plutóniumforrásának tartott jongbjoni atomreaktort. Sajtójelentések szerint korábban az öt megawattos teljesítményű reaktor évente mintegy hat kilogramm plutóniumot állít elő, ami szakértők szerint egy atombombához is elegendő.
Phenjan az atomprogramjának felszámolásáról kötött hathatalmi – „leszerelésért segély ” néven emlegetett – 2007-es megállapodással összhangban 2008-ban kezdte meg az atomkomplexum leszerelését, majd ugyanabban az évben fel is függesztette, mert az Egyesült Államok nem vette le a terrorizmust támogató országok listájától.
Barack Obama amerikai elnök októberben azt mondta: az Egyesült Államok sohasem fogja Észak-Koreát nukleáris hatalomként elfogadni, de ha Phenjan komoly jelét adja annak, hogy kész feladni nukleáris fegyvereit, Washington hajlandó a párbeszédre.
Joel Wit amerikai szakértő, aki egykor az Észak-Koreával folytatott tárgyalásokon részt vett, úgy vélekedett: Washingtonnak „csomagban”, egyszerre kellene tárgyalnia Phenjannal annak nukleáris programjáról és a békeszerződésről, mert az eddigi amerikai politika – amely a békekötés előtt az atomleszerelést tűzte ki célul – kudarcot mondott. A gondot a sorrend kialakítása okozza.
Washington előbb Észak-Korea atommentesítését szeretné elérni, míg Phenjan úgy vélekedik, előbb szülessen meg a koreai háború hadműveleteit lezáró 1953-as fegyverszüneti megállapodás helyébe lépő békeszerződés.
A kommunista ország, amely 2006 óta három kísérleti atomrobbantást is végrehajtott, 2013 februárjában, legutóbbi robbantása után döntött korábban bezárt nukleáris létesítményeinek újjáépítéséről és újbóli üzembe helyezéséről.
Az iráni atomprogramról a múlt év közepén Teherán és a nagyhatalmak között született megállapodás mintaként szolgálhatna egy Észak-Koreával kötendő egyezség számára, a szakértők többsége azonban ezt rendkívül valószínűtlennek tartja – írta elemzésében a The Diplomat című tokiói központú nemzetközi szakportál. Irán és a hatok által július 14-én aláírt megegyezést a világ közvéleményének nagy része elfogadható kompromisszumnak tartja. Az abban foglaltaknál komolyabb engedményeket valószínűleg csak katonai úton lehetett volna kicsikarni, ez pedig a térség biztonsági helyzetének összeomlását vonhatta volna maga után – írta a cikk szerzője, Robert E. Kelly, a Puszani Nemzeti Egyetem professzora. Észak-Korea helyzete hasonló, mint Iráné volt a tavalyi egyezség előtt. Jelen pillanatban bármilyen megállapodás jobbnak tűnik a status quónál, a felügyelet nélkül zajló észak-koreai nukleáris- és rakétaprogramnál.
