Május 25-én – az Eltűnt Gyerekek Világnapja alkalmából – negyedik alkalommal rendezték meg az Ezer Lámpás Éjszakája elnevezésű kampánysorozatot, amellyel a társadalom figyelmét igyekeztek ismételten ráirányítani a jelenségére.
Idén a főváros mellett további hét megye csatlakozott a társadalmi kezdeményezéshez: Bács-Kiskun megye, Fejér megye, Győr-Moson-Sopron megye, Komárom-Esztergom megye, Szabolcs-Szatmár-Bereg megye, Vas megye és Veszprém megye, – ahol a fővárosi eseményhez hasonló színes programokkal várták az érdeklődőket. A kampány minden érintett helyszínen koncerttel, illetve a rendezvény védjegyévé vált világító lufik magasba bocsátásával zárult.
Kárász Róbert műsorvezető, az Ezer lámpás éjszakája program ötletgazdája 2011-ben indította el a kezdeményezést. A budapesti rendezvényen többek között elmondta, hogy az eltűnt gyerekek fényképét ábrázoló termékek köre tovább bővül: az ásványvizes palackon, a tejes dobozokon, illetve a szeletelt kenyerek csomagolásán túl idén az egyes bankautomaták felületére is felkerülnek a fotók – olvasható a police.hu hírei között.
Az eltűnések okaként elsősorban a kiskorúak mikro- és makrokörnyezeti körülményeit, hatásait lehet megemlíteni:
– a gyermekvédelmi gondoskodás alatt álló, és a gondozási helyükről engedély nélkül eltávozott vagy oda vissza nem tért kiskorúak, akik a többszöri eltűnéseik, elcsavargásaik miatt rendszeresen a hatóság látókörébe kerülnek;
– a különváltan élő szülők láthatásról vissza nem hozott, vagy oda el nem engedett gyermekei speciális esetet képeznek: amikor az egyik szülő a kiskorú elhelyezésére, felügyeletére vonatkozó jogerős bírósági végzés ellenére, a másik szülő tudta nélkül viszi külföldre a gyermeket;
– a közösségi szállásokon elhelyezett vagy kísérő nélküli külföldi állampolgárságú, ismeretlen helyre távozó kiskorúak esete: akik szándékosan hagyják el az otthonukat, ám általában egy-két nap után jelentkeznek, és haza is kerülnek;
– előfordul, hogy olyan kiskorú tartózkodási helye marad ismeretlen a hatóság előtt, aki felnőtté válása előtt dönt úgy, hogy elhagyja a szülői házat, és megszakítja a kapcsolatot hozzátartozóival, később szándékosan nem ad életjelet magáról.
A 2013. évben 12689 körözés elrendelése érintette a 18 év alattiakat – azaz az összes eltűntek mintegy 72 százalékát. A tavaly elrendelt és jelenleg hatályos (aktív) körözések száma fiatal- és kiskorúakra vonatkoztatva 171.





















