A Fejér Megyei Főügyészség Lajtár István közjogi legfőbb ügyész helyettes részvételével évértékelő értekezletet tartott.
Ott István megbízott főügyész értékelte a büntetőjogi és a közjogi szakterület 2018. évi tevékenységét. Elmondta, hogy a megye ügyészi szervezete a tavalyi évben is megfelelő személyi és tárgyi feltételek mellett végezte a munkáját. A jövőre vonatkozó feladatok közül kiemelte az új büntetőeljárási törvény új jogintézményeinek széles körű alkalmazását.
Várhomokiné Rabi Noémi büntetőjogi főügyészhelyettes beszámolójában kifejtette, hogy tavaly is folytatódott az a több éve tartó tendencia, amely szerint csökkent a regisztrált bűncselekmények száma, különösen az élet és vagyon elleni, azon belül is a vagyon elleni erőszakos bűncselekmények száma.
Az új büntetőeljárási törvény hatályba lépését követő új jogintézménynek köszönhetően a vádlott beismerő vallomására figyelemmel jelentős számban született jogerős ítélet az előkészítő üléseken, valamint nagy számban élt az ügyészség a bírósági eljárás gyorsítását szolgáló jogintézménnyel, a tárgyalás mellőzésére, illetve a büntető végzés meghozatalára irányuló ügyészi kezdeményezéssel.
Sáfrán Zsuzsanna közjogi főügyészhelyettes kiemelte, hogy a jelentősen megváltozott jogszabályi környezet ellenére az ügyészek szakszerűen végezték a feladatukat. Beszámolójában ismertette a közérdekvédelmi tevékenységben bekövetkezett változásokat, kitért a szabálysértési eljárások törvényességi ellenőrzésével, a cégjogi tevékenységgel, a magánjogi tárgyú ügyészi intézkedésekkel, illetve a büntetés-végrehajtás törvényességi felügyeletével kapcsolatos fontosabb adatokra.
Lajtár István közjogi legfőbb ügyész helyettes hangsúlyozta, hogy az ügyészi szervezetben a 2018-as év – a több jogterületet is érintő lényeges jogszabályok megváltozására figyelemmel – a változás éve volt. Kifejtette, hogy a jelentősen változó jogszabályi környezetben az ügyészség szakszerű, időszerű és eredményes munkát végzett. A jövőre vonatkozó feladatként és elvárásként az új büntetőeljárási törvény szakszerű és eredményes alkalmazását jelölte meg.