Akciótervet fogadott el az atomerőművek biztonságos működésének javításáról kedden a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) kormányzótanácsa a márciusi japán földrengés okozta balesetekre reagálva.
A NAÜ egyhangúlag megszavazta az Amano Jukija főigazgató által beterjesztett javaslatot, noha a korábbi híradások szerint előzőleg több tagállam is bírálta azt.
Az MTI tájékoztatása szerint az elfogadott akcióterv az eredeti elképzelésekhez képest jóval „puhább”, többnyire ajánlásokat tartalmaz, nem pedig kötelező előírásokat. Önkéntes marad a NAÜ ellenőreinek fogadása is a nukleáris létesítményekben.
Amano júniusban az ENSZ égisze alatt működő szervezet szerepének az erősítését kezdeményezte. Kötelező, rendszeres ellenőrzéseket javasolt, amelyeket a szervezet szakemberei végeznének, és szigorúbb nemzetközi normákat. A NAÜ-nek jelenleg nincsenek általánosan kötelező érvényű biztonsági előírásai, csak ajánlásai, szemléit a tagállamok meghívására végzi.
A Reuters beszámolója szerint a konszenzus érdekében a tárgyalásokon a júniusi kezdeményezéshez képest fokozatosan „felvizezték” a javaslatot. Többek között Németország, Franciaország, Svájc, Szingapúr, Kanada és Dánia is azok között az országok között volt, amelyek a zárt ajtók mögött folytatott megbeszéléseken csalódottságuknak adtak hangot a végleges változat miatt. A kötelező nemzetközi ellenőrzéseket ezzel szemben olyan atomhatalmak ellenezték, mint az Egyesült Államok, Pakisztán, India és Kína.
Az akciótervet még szervezet közgyűlésének is el kell fogadnia jövő hétfőn kezdődő éves rendes ülésén.
a szerk:
A hétfői avignoni atombaleset ismét ráirányította a világ figyelmét a nukleáris biztonság kérdésére. Annál is inkább, hiszen a fukusimai katasztrófa óta Brüsszel sem tette még egyértelművé, hogy miként és milyen mértékben látja szükségét az uniós atompolitika, illetve az atomenergia-felhasználással kapcsolatos uniós célkitűzések revidiálásának. Franciaország egyébként az egyik legnagyobb atomenergia-felhasználó állam Európában: az ország energiaszükségletének mintegy 80 százalékát fedezik nukleáris erőművekből.
Forrás: Biztonságpiac.hu/MTI