A hőségben végzett munka fokozott megterhelést ró a dolgozók szervezetére, a munkavédelmi előírások nem megfelelő betartása pedig komoly kockázatot jelent az egészségükre. Az LMP közleménye szerint fokozott munkaügyi ellenőrzésekre van szükség.
A munkavédelmi igazgatóság felhívásai és a vonatkozó jogszabályok megfelelő útmutatást adnak a munkáltatóknak, de az elmúlt évek tapasztalatai szerint a foglalkoztatók nagy arányban sértik meg az előírásokat – állítja a párt. Az LMP ezért a költségvetési módosító indítványban már javaslatot tett az ellenőrzésre fordított kiadások növelésére.
Az országos tisztifőorvos július 4-ről 9-ére módosította a június 30-a óta tartó III. fokú hőségriadó érvényességét. Ezeken a napokon a napi átlaghőmérséklet meghaladja a 27 fokot. A munkáltatókra ez idő alatt szigorú előírások vonatkoznak. Ha a munkahelyi klíma zárttéri és szabadtéri munkahelyen meghaladja az átlag 24 °C-ot, akkor a folyadékveszteség pótlására 14-16 °C hőmérsékletű ivóvizet kell biztosítani. Azon zárttéri munkahelyeken, ahol nem biztosítanak hűtött klímát, óránként 5-10 perces pihenőidőt kell közbeiktatni. Szabadtéri munka esetén pedig biztosítani kell, hogy a kritikus napszakban, 11-15 óra között, árnyékosabb helyen folyjon a munka. A munkaszervezés során rendszeres pihenőidőt kell biztosítani.
A tűző napon, kemény fizikai munkát végzők védelme fokozottan szükséges. Különösen érvényes ez azon közmunkásokra, akik útkarbantartást, ároktisztítást, vagy mezőgazdasági munkákat végeznek. Az LMP tapasztalatai szerint itt elég eltérő gyakorlat figyelhető meg: van, ahol rövidebb munkaidőt és az előírásoknak megfelelő ivóvizet biztosítanak, de van, ahol akadozik az előírt hőmérsékletű és a higiénés feltételeknek megfelelő ivóvíz biztosítása. Az egészséget súlyosan károsító UV-sugárzással szembeni védelemhez nem biztosított a védőkrém.
Az ellenzéki párt kéri a munkaügyi felügyelőségeket, hogy gondoskodjanak a munkáltatók széleskörű és gyors tájékoztatásáról, valamint fokozottabb munkavédelmi ellenőrzésekről. A foglalkoztatók pedig kövessék a hatóságok felhívásait, és fordítsanak figyelmet a dolgozóik életkori sajátosságaira, egészségügyi állapotára is.
Forrás: Biztonságpiac.hu