A Gamma Műszaki Zrt. sikeresen lezárta a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) „Vállalati innováció ösztönzése (KMOP 1.1.4-09)” tárgyában meghirdetett pályázatán a „Terepjáró, moduláris ballisztikai védelemmel ellátott ABV-felderítő jármű fejlesztése” című projektjét. A társaság látványos eseményen mutatta be az elkészült prototipusokat.
Az öt éve, 2010-ben indult fejlesztés célja az volt, hogy a Gamma Zrt. – felhasználva a kor fejlett technológiai eredményeit – megtervezzeb és le is gyártson egy, az atom-, biológiai-, és vegyi szennyezések (ABV) mobil felderítésére, analizálására és behatárolására alkalmas komplex rendszert, amely mind a katonai, mind a katasztrófavédelmi alkalmazási igényeknek képes megfelelni és mindez egy magyar tervezésű és gyártású bázisjárműre alapozva. A kifejlesztett ABV-felderítő jármű képességeinek jelentős bővülését az tette lehetővé, hogy már az alapjármű tervezésekor figyelembe vétték az ABV-felderítés speciális igényei is.
Az ABV-felderítő jármű elsődleges feladata a veszélyforrások gyors és pontos detektálása, szélsőséges klimatikus viszonyok és mechanikai behatások mellett is. A fejlesztésnek köszönhetően a felderítési feladat – mélyebb szakirányú előképzettséggel nem rendelkező személyzetet által is – egyszerűen végrehajtható. A korábbi szaktechnikai eszközöktől eltérően, a most kifejlesztett ABV-felderítő járműben a detektálási képesség mellett az azonosítás és a szennyezettség mértékének meghatározása is lehetséges. A jármű a levegőben lévő vegyi szennyeződéseket akár több kilométeres távolságból is képes detektálni.
A nukleáris, biológiai és vegyi detektorok mellett meteorológiai érzékelőket is beépítettek a járműbe, lehetővé téve a szennyeződés levegőben való terjedésének meghatározását. A járműre telepített meteorológiai mérőállomás – a jármű belsejéből irányítva – a mérési magasságba kitolható, majd visszahúzható.
Az ABV-felderítéshez tartozó, a veszélyforrások detektálását követő további műveletek is integrálásra kerülnek. Az ABV-felderítő jármű segítségével szennyezett területen a jármű elhagyása nélkül lehet mintát venni, valamint a szennyezett terület határait megjelölni.
A fejlesztéseknek köszönhetően a felderítés megkezdéséhez szükséges előkészítési idő minimálisra csökkent, egyes tevékenységek telepítés nélkül, menet közben is elvégezhetőek. A felderítés végrehajtásához a kezelő személyzetnek nem kell elhagynia a járművet, harctéri körülmények között is biztonságban végezheti a feladatát, mert az ABV-felderítő jármű rendelkezik megfelelő védettséggel a hagyományos lőfegyverekkel, aknákkal, illetve a különböző (mérgező-, biológiai-) harcanyagokkal szemben is.
A jármű belsejében az egyéni védőfelszerelés viselése nem szükséges, köszönhetően a beépített kollektív védelemi rendszernek, de egy esetleges belső elszennyeződés elkerülése érdekében a jármű belső detektorokkal is rendelkezik, amelyek felügyelik a tiszta térben dolgozók biztonságát.
A külső/belső detektorok által mért adatokat egy központi egység gyűjti össze, és továbbítja a megjelenítő egység felé. A megjelenítő egység és az arra fejlesztett egyedi szoftver segítségével a felderítést végző szakszemélyzet az adatokat megtekintheti és kiértékelheti, valamint az összegyűjtött adatokból szabványos jelentést készíthet. Az elkészült riport – a mérési adatokkal kiegészítve – a járműbe integrált adatrádió segítségével elküldhető.
A vizuális felderítést a járműre szerelt kamerarendszer teszi lehetővé, amely a jármű körül végzett tevékenységek, illetve a szennyeződésre utaló nyomok megfigyelését teszi lehetővé.
A felderítési feladatok alapvetően a jármű elhagyása nélkül kerülhetnek végrehajtásra, ugyanakkor a gyalogos ABV-felderítéshez szükséges kézi detektorokkal, mintavevőkkel, egyéni védőeszközökkel, és mentesítő berendezésekkel is rendelkezik az ABV-felderítő jármű.
A kifejlesztett szakjármű – a kor követelményeinek megfelelő, legkorszerűbb technológiai megoldásokkal – lényegesen több információt és pontosabb adatokat biztosít az alkalmazók számára, így a vezetés rendszerében meghozandó döntésekhez jóval hatékonyabb szakmai támogatást képes biztosítani.