Vietnam és Magyarország gazdasági együttműködése még messze nincs megfelelően kihasználva – értett egyet Áder János magyar és Truong Tan Sang vietnami államfő csütörtökön, amikor Hanoiban tárgyaltak. A magyar köztársasági elnök delegáció élén egyhetes látogatáson tartózkodik Vietnamban.
Találkozójukat követő sajtótájékoztatón Áder János közölte, hogy Truong Tan Sang tavalyi magyarországi látogatása óta a kapcsolatok eredményesen fejlődtek, a két ország külkereskedelmi forgalma 60 százalékkal nőtt, több sikeres projekt indult.
Áder elmondta, hogy tavalyi megbeszélésükön megállapodtak arról, hogy egy víztisztító berendezést építenek a a Vörös-folyón a Fővárosi Vízművek bevonásával, s azóta a magyar kormány döntött arról, hogy kötött hitelsegély keretében finanszírozza a projektet. Mint mondta, már csak néhány technikai részlet van hátra, és a program meg is kezdődhet.
A magyar államfő a sajtótájékoztatón néhány gazdasági ténnyel is indokolta vietnami látogatását, s azt mondta, hogy az ország a világon a második leggyorsabban fejlődő gazdasággal rendelkezik. Elhangzott, hogy 2013-ban az országba tízmilliárd dollár működő tőke érkezett, elsők a kávé exportban, és az éves terméstől függően elsők, illetve másodikak a rizstermelésben.
A sikeres együttműködésből Áder kiemelte az oktatást, s elmondta, hogy az ösztöndíjasok mellett egyre több vietnami diáktanul önköltséges képzésben Magyarországon. Kitért arra, hogy a következő évtől Magyarország megduplázza a vietnami ösztöndíjasok számát. Ehhez kapcsolódóan látogatása fontos állomásaként emelte ki a Hanoiban helyi idő szerint csütörtökön délután kezdődő Első Vietnami-Magyar Rektori konferenciát, amelyet a magyar államfő is köszönt.
Szintén a két ország együttműködésének fontos elemeként esett szó az arzénmentesítésről, amely Magyarországon is gondot okoz. Áder elmondta, hogy japán technológiával egy magyar cég technikai találmányával kiegészülve megjelent egy fejlesztés a piacon. A magyar államfő vietnami látogatása idején adnak át egyébként egy ilyen berendezést adományként Hanoitól nyolcvan kilométerre egy iskolának.
A két államfő jelenlétében több megállapodást is aláírtak, közöttük egyet a mezőgazdaságot érintő, a közraktározás vietnami rendszerének kidolgozásra vonatkozó közös vállalkozás létrehozásáról. A sajtótájékoztatón a vietnami államfő elmondta: nagyra értékeli a magyar vállalkozások megjelenését többek között a közraktározás és az élelmiszeripar területén. Mint mondta, magyar partnerével megállapodtak abban, hogy Magyarország, mint az Európai Unió tagállama, segíti a vietnami piacgazdaság uniós elismerését.
Idén novemberben egy magyar delegáció látogatott Vietnamba a két ország nukleáris technológiai területen történő együttműködésének megerősítése céljából. A látogatás során a Gamma Műszaki Zrt. egy Béta-Gamma Spektrometriai Mérőrendszert adományozott oktatási célra a Hanoi Műszaki Egyetemnek. Vietnam kormánya a közelmúltban döntött egy atomerőmű felépítése mellett, így a rendszer nagy segítséget fog jelenteni az egyetemnek a jövő kiváló szakembereinek kiképzésében. A magyar delegáció tagjai közt volt többek között Zsitnyányi Attila, a Gamma Műszaki Zrt. vezérigazgatója, valamint Thuróczy László, a CETEMCOM Tanácsadó Kft. vezérigazgatója is — értesült a Biztonságpiac.hu.



















