Hat év börtönbüntetést szabott ki a Pécsi Ítélőtábla egy Tolna megyei férfira, aki néhány hónappal börtönből való szabadulása után életveszélyesen bántalmazott egy hajléktalant.
A táblabíróság a közleményében azt írta: a 45 éves, sokszorosan büntetett előéletű férfit korábban testi sértés és más erőszakos bűncselekmény miatt ítéltek el, legutóbbi büntetéséből 2019 márciusában szabadult. Ugyanazon év júliusában a vádlott együtt italozott egy 62 éves hajléktalan férfivel. Később összevesztek, mert a sértett magához vette a vádlott cigarettáját és öngyújtóját.
Emiatt a férfi a sértett fejét többször megütötte, acélbetétes bakancsával legalább kétszer fejbe rúgta, majd a már magatehetetlen, fekvő embert tovább bántalmazta, aki emiatt életveszélyes koponyasérülést szenvedett. Első fokon a Szekszárdi Törvényszék életveszélyt okozó testi sértés és önbíráskodás miatt a férfit mint visszaesőt négy év börtönre ítélte. Az ítélőtábla hat év börtönre súlyosította az ítéletet, azzal, hogy a vádlott feltételes szabadságra nem bocsátható.
Az ítélet jogerős.



















