A tűzvédelmi ellenőrzések szigorításáról döntött hétfőn az Országgyűlés a West Balkán nevű fővárosi szórakozóhelyen január közepén történt tragédia hatására.
A tűz elleni védekezést, valamint az épített környezet alakítását szabályozó törvény módosítását követően be kell jelenteni az épületek, illetve egyéb területek 15 százalékosnál nagyobb kapacitásváltozását. A hatóságok ez alapján tűzvédelmi ellenőrzést végezhetnek, a bírság és késedelmi pótlék pedig adók módjára behajtható köztartozásnak minősül.
A jogszabály-módosítások emellett azt is lehetővé teszik, hogy az építésügyi hatóságok szélesebb körben vizsgálhassák az épületek építészeti és műszaki állapotát.
A kormány a budapesti West Balkánban történtekre reagálva hatósági engedélyhez kötötte a háromszáz résztvevőnél nagyobb beltéri, illetve az ezer látogatónál többet fogadó kültéri rendezvények szervezését.
Forrás: Hír24/MTI