Legkevesebb nyolcan meghaltak és több mint 2700-an megsérültek, amikor az egymás közötti kommunikációra használt személyhívók szinte egy időben robbantak fel. Ez nem sokkal azután történt, hogy az izraeli biztonsági kabinet hivatalos háborús célként tűzte ki, hogy visszatelepítsék az északi területekre azt a 60 ezer izraelit, akik a milícia támadásai miatt menekültek el.
Az iráni média szerint Irán libanoni nagykövete, Modzstaba Amani is a sérültek között van. Egyelőre nem világos, mi okozta a robbanásokat, de helyi tisztviselők szerint a csipogókat a Hezbollah tagjai használták, és úgy vélik, hogy izraeli támadás történt.
A Hezbollah vezetője, Hasszán Naszrallah korábban figyelmeztette a csoport tagjait, hogy ne hordjanak maguknál mobiltelefonokat, mondván, azokat Izrael felhasználhatja mozgásuk nyomon követésére és célzott csapások végrehajtására. Az izraeli hadsereg egyelőre nem kommentálta a történteket.
Libanonban a kórházakat riadókészültségbe helyezték. A Hezbollah szerint „a gázai háború kitörése óta nem érte őket ilyen súlyos biztonsági incidens.”