Az étkező otthonunk egyik legfontosabb része. Itt ülünk le a családdal vagy a barátokkal, és ez a hely lehet a jó hangulatú közös étkezések színtere. Ezért sem mindegy, hogyan rendezzük be, milyen asztalt és székeket választunk.
Az esztétikum mellett a kényelem is nagyon fontos, hiszen akkor ízlik az étel, akkor tudunk sokáig az asztal mellett ülve beszélgetni a többiekkel, ha maximális a komfortérzetünk. A bútor megjelenése pedig azért lényeges, mert egy dekoratív és harmonikus környezetben a hangulatunk is pompás lesz.
A SzenZa Bútoráruház étkezőasztalokat és székeket kínál vásárlóinak, akik széles választékból keresgélhetnek és rendezhetik be álmaik étkezőjét. Különböző méretekben és kivitelezésben találhatók meg ezek a bútorok, a kisebb és a nagyobb terekbe is felfedezhetünk alkalmas darabokat. De mi alapján és milyet válasszunk, hogy tökéletes legyen az étkezőnk?
Az asztal funkciója
Nagyon fontos, hogy először gondoljuk át, milyen funkciókat fog betölteni az étkezőasztal. Lesz-e egyáltalán az étkezéseken kívül más szerepe is? Előfordulhat, hogy kicsi a konyha, így az asztalt is használnunk kell a főzés során, mint meghosszabbított konyhapultot.
Az is megeshet, hogy a gyerekek ennél az asztalnál fogják írni a házi feladatot, vagy esetleg mi magunk viszünk haza egy kis adminisztrációs munkát. Ezeket vegyük figyelembe és ennek megfelelően gondolkodjunk tovább!
Méret és forma
Nézzük meg, hogy mekkora méretre lesz szükségünk, hányan fogjuk használni általában. A pontos méretek megadásához természetesen a hely adottságait is figyelembe kell venni, nemcsak a mi igényeinket!
Ezután döntsük el, hogy a kerek vagy a szögletes felel meg jobban az elvárásainknak. Kisebb terekben kifejezetten praktikus a kerek forma, ráadásul emellett bensőségesebb lesz a hangulata a családi étkezéseknek. A téglalap alakú asztalon jobban elférnek az ételek, ugyanakkor az ültetés miatt a beszélgetés kevésbé közvetlen körülötte.
Egyéb szempontok
Az anyag kiválasztásánál is legyünk körültekintőek, legyen strapabíró és masszív. Ha nincs túl nagy helyünk, viszont időnként szeretnénk nagyobb társaságot vendégül látni, ebben az esetben kitűnő megoldás a kihúzható étkezőasztal. Ennek kicsi a helyigénye, viszont bármikor megnagyobbítható.
A klasszikus 4 lábon álló változatokon kívül ma már számos különleges fajtát lehet kapni. A hagyományosnál vastagabb lábak, vagy az asztal közepén futó tömbláb egyedi stílust varázsol az étkezőnek. Ez utóbbi mellett maximalizálni tudjuk az asztal körül elhelyezhető székek számát is.
A székek
Sokan nem merik bevállalni a kárpitozott székeket, mert félnek attól, hogy könnyen szennyeződnek és nehezen tisztíthatóak. Ám ha nincsenek egészen kicsi gyerekek a családban, nyugodtan szerezzünk be ilyeneket.
Játszhatunk a színekkel, amivel igazán barátságossá tehetjük a teret. A puha párnák is kedves hangulatot kölcsönöznek az étkezőnknek.