Deveselura az Aegis Ashore rakétavédelmi rendszert telepítették amerikaiak. Ha a radarok keleti irányból érkező, Európát fenyegető ballisztikus rakétát észlelnek, az Olt megyei katonai bázisról induló elfogórakéták még a levegőben megpróbálják megsemmisíteni.
A deveselui 66. számú támaszpont 2014 októbere óta az amerikai tengerészgyalogság vezetése alatt áll. A támaszponton komplex radarrendszer, továbbá 24 darab, SM-3-as elfogórakétával felszerelt három üteg működik. A nagy sebességgel, óránként 9600 kilométeres sebességgel haladó rakéták robbanófej, nukleáris, biológiai vagy vegyi töltet nélkül működnek, az ellenséges célpontot az ütközés erejével semmisítik meg.
Az SM-3-as rakéták hossza 6,55 méter, átmérője 34 centiméter, hatótávolsága 500 kilométer. A támaszpont a nápolyi közös erők parancsnoksága alatt működik, amelyet Mark Ferguson vezet. A támaszpont felépítése és felszerelése az Egyesült Államoknak 800 millió dollárjába került.
Az ellenséges rakétákat álló és mozgó radarrendszerek jelzik, ezeknek alapján a szárazföldön felszerelt elfogó rakétákat a legrövidebb időn belül elindítják. Az Egyesült Államok fő célja az, hogy a rakéták radar általi jelzése és megsemmisítése között minél rövidebb idő teljen el, az ellenséges rakétákat a kilövés helyéhez minél közelebb semmisítsék meg.
Az eredetileg hajókra tervezett Aegis rendszert az amerikai fegyveres erők megpróbálták szárazföldön is alkalmazni. Világszerte 103 Aegis elhárító rendszer létezik, de valamennyi a tengeren van, amerikai hajókra és rombolókra szerelve.
A szárazföldi támaszpontot először kísérletileg építették fel, valahol New Yersey-ben, majd utána szétszedték, és 156 konténerrel szállították Romániába. A deveselui rakétarendszer nagymértékben hasonlít a rombolókra telepített rendszerekhez. A fő különbség az, hogy a deveselui radarrendszer, a hajókra szerelttől eltérően, nem működik állandó jelleggel.
A deveselui radar készenléti állapotban várja a Törökországban felszerelt radarrendszerről érkező impulzust. A romániai radarrendszer jelzésére a deveselui támaszpontról elindulnak az elfogó rakéták, amelyek mindegyike mintegy 15 percen belül semmisíti meg az Európa felé irányított rövid vagy hosszú hatótávolságú ballisztikai rakétákat.
a rajnaig vissza az utkozőzònát.Ha europanak esze van „besegit”.nato europaban nyet