Jó évet zárt az ANY Biztonsági Nyomda

Zsámboki Gábor, az ANY Biztonsági Nyomda Nyrt. vezérigazgatójaAz ANY Biztonsági Nyomda Nyrt. árbevétele és nettó eredménye is 12 százalékkal bővült tavaly, az egy részvényre jutó eredmény 89 forint lett, az igazgatóság osztalékként a teljes eredmény kifizetését javasolja a közgyűlésnek – közölte a társaság.

Az árbevétel 34,1 milliárd forint lett, amelyből az export 12,6 milliárd forintot tett ki, az EBITDA 3,4 milliárd forintot ért el, 386 millió forinttal nőtt, a nettó eredmény pedig 1,27 milliárdra rúgott.

A beszámoló szerint a stratégiai termékszegmensek közül a biztonsági termékek, megoldások forgalma tavaly 10,5 milliárd forint volt, egymilliárd forinttal magasabb, mint 2018-ban; a nyomtatványgyártás, megszemélyesítés, adatfeldolgozás szegmensé 10,3 milliárd forint, 600 millióval haladta meg az előző évit. A kártyagyártás, megszemélyesítés árbevétele 11 milliárd forint, amely 1,8 milliárd forinttal magasabb, mint 2018-ban. A stratégiai termékszegmensek aránya a teljes árbevételen belül 93 százalék volt tárgyidőszakban.

Az exportárbevétel tavaly 1,6 milliárd forinttal emelkedett, az exportarány elérte a 37 százalékot. A konszolidált üzemi eredmény 2,083 milliárd forint, amely 230 millió forinttal magasabb mint az előző év hasonló időszakában.

Zsámboki Gábor, az ANY Biztonsági Nyomda Nyrt. vezérigazgatója a közlemény szerint a jelentés közzétételekor elmondta, hogy történelmi csúcsot elérve százmillió euró feletti nettó árbevételt könyvelhettek el tavaly, amelyet az exportnövekedésre irányuló stratégia jelentősen támogatott.

A folyamatosan növekvő keresletet gyártási kapacitásuk bővítésével is támogatják. Idén a vállalat célja, hogy az elkészülő új kutatásfejlesztési központjukban és üzemcsarnokban még hatékonyabb működés mellett szolgálják ki meglévő és új partnereiket – tette hozzá.

Kapcsolódó cikkeink

Leave a Comment