A tengeri és víz alatti drónok használatának útjában technológiai, szabályozási, etikai, és nem utolsósorban jogi akadályok merültek fel – írta a Defense News.
Mint Kendall Card amerikai ellentengernagy egy konferencián kijelentette: „A vezető nélküli rendszerek nem luxuscikkek, hanem abszolút nélkülözhetetlenek haditengerészetünk jövője szempontjából”.
A CIA és az amerikai légierő több mint egy évtizede használ felfegyverzett drónokat, a haditengerészetnél eddig csak a légi felderítésre használták a Fire Scout helikoptert, a ScanEagle-t és a Broad Area Maritime Surveillance Demonstratort. A víz azonban viszonylag új határt jelent, annak ellenére, hogy a lehetőségek tárháza kimeríthetetlen, az aknaszedéstől a tengeralattjárók elleni harcig és a kikötők őrzéséig. A felszíni úszó drónok (unmanned surface vehicle – USV) – amelyek már sikerrel vizsgáznak – ugyan működhetnek távirányítással, de autonóm cselekvésre is programozták őket, ami azonnal vitákat váltott ki. Nagyságrendekkel nagyobbak a problémák a víz alattiakkal (unmanned underwater vehicle – UUV), amelyekkel nehéz, valójában gyakran lehetetlen kommunikálni. Ezeknek emiatt szükségszerűen autonóm robotoknak kell lenniük.
Card szerint ennek következményeit még végig kell gondolniuk, különösen a fegyveres egységek esetében. Ha nem tudnak velük kommunikálni, honnan fogják tudni a parancsnokok, egyáltalán hol vannak, és hogyan lehetnek biztosak abban, hogy a megfelelő célpontot támadják? Mi történik, ha egy halászhajót, egy kompot, vagy egy kiránduló hajót semmisít meg? Vagy ki lesz a felelős, ha partra vetődik és felrobban, embereket ölve meg? És ha elkapják, amikor idegen felségvizeken működik – ez vajon háborús cselekménynek számít?
Amíg a jogászok a fejüket törik a válaszokon, az amerikai haditengerészet már mintegy 450 víz alatti robotot használ. Ilyen például a mindössze 120 centi hosszú SeaFox víz alatti aknavadász, amely egy optikai szállal vezérelt kamikaze egység: tévé-kamerájával és szonárjával felderíti a célpontot, és robbanó töltetével – magával együtt – felrobbantja azt. Ennél a tulajdonképpen úszó bombánál fejlettebb a fejlesztés alatt álló Knifefish, amely már autonóm: anyahajójáról a víz alá merülve szonárjával felderíti az aknákat, majd visszatér és jelentést tesz róluk, hogy búvárokkal vagy helikopterekről semmisítsék meg azokat. A rendszer tesztelését 2015-ben kezdik, és 2017-ben már bevethető lesz. Ugyancsak folyik egy a felszínt súroló félautomata drón, az Unmanned Influence Sweep System fejlesztése, amely az aknamezők fölött elszáguldva akusztikus és mágneses jelekkel felrobbantja az aknákat. A haditengerészet legautonómabb drónjai a „vitorlások”. Ezek akár hónapokat is eltölthetnek oceanográfiai adatokat gyűjtve a víz alatt, miközben a hőmérséklet- és nyomásváltozásokat kihasználva szárnyaikkal lebegve haladnak.
Ezeknél azonban sokkal ambíciózusabbak a haditengerészet tervei, különösen ami az ellenséges tengeralattjárók autonóm felderítését és a partvédelmet illeti. A felderítőktől pedig logikus lépés eljutni a felfedezett célpont megsemmisítésére való képességhez. Az egyik ígéretes eszköz a DARPA (Defense Advanced Research Projects Agency) boszorkánykonyhájából kerül ki – az ACTUV trimaran felszíni hajó, amellyel ha ritkán, de lehet kommunikálni, egyébként magától deríti fel a kijelelölt körzetben a különösen halk tengeralattjárókat is, és képes azokat akár hónapokon át követni. Olcsó lesz, csupán 20 millió dollár, amely egy dízel-elektromos tengeralattjáró építésének a tizede.
Ennél is merészebb egy felfegyverezhető mini óriás terve – az LDUUV mintegy 5 tonnás és közel 7 méter hosszú lesz, és már jövőre képesnek kell lennie 30 napos folyamatos autonóm tevékenységre, amit 2017-re 70 napra hosszabbítanak meg. Ehhez azonban a műszaki problémák megoldása mellett azt is biztosítani kell, hogy ez a drón minden eddiginél okosabb legyen, hogy felderítő és harci feladatai mellett el tudja kerülni az útjába kerülő akadályokat, a halászhálókat, zátonyokat, mólókat és a hajókat, betartva a tengerhajózás igen szigorú szabályait.
Barabás T. János
