Katonai öttusa-világbajnokságot rendeznek Magyarországon szeptember 24-e és 30-a között a Budapesti Honvéd Sportegyesültet pályáján – mondta el Eleki Zoltán ezredes.
A Magyar Honvédség Hadkiegészítő, Felkészítő és Kiképző Parancsnokság Honvédelmi Felkészítő és Katonai Testnevelési Osztályának vezetője elmondta, hogy tizenkilenc országot várnak a rendezvényre, ami azt jelenti, hogy négy állammal több képviselteti magát, mint a tavalyi, Lengyelországban tartott világbajnokságon.
A katonai öttusa szabályai szinte teljesen megegyeznek a civilével, viszont ezen a megmérettetésen csak aktív katonák indulhatnak el. A versenyzők úszással kezdenek, ezt követi a vívás, a lovaglás és végül a futással kombinált lövészet – ismertette.
ADVERTISEMENT



















