A Ceglédi Járási Ügyészség gyorsított eljárásban kifosztás bűntette miatt két nap alatt állította bíróság elé azt a hajléktalan férfit, aki egy idős embert fosztott ki Cegléden.
Az ügy gyanúsítottja, egy hajléktalan férfi 2015 augusztusában a délutáni órákban felfigyelt Cegléden egy kocsma melletti padon üldögélő, közel nyolcvanéves férfira, aki éppen a nagyfröccsét iszogatta. A férfi leült az idős ember mellé, beszélgetni kezdett vele, aki a gyanúsítottnak is rendelt egy italt.
Az italokat a sértett tízezer forintos bankjeggyel fizette ki. A gyanúsított látta, hogy a visszajáró pénzt, közel kilencezer forintot az idős férfi beletette a személyi igazolványába, majd azt az ingének bal felső zsebébe rakta.
Rövid idő múlva a sértett elindult haza. A gyanúsított az idős ember után eredt, hamarosan utolérte, majd az idős sértett ingének zsebéből kikapta a személyi igazolványt a pénzzel együtt, és elszaladt a helyszínről. A gyanúsított a sértettől ellopott pénzt szeszes italra költötte.
A Ceglédi Rendőrkapitányság még aznap este elfogta a gyanúsítottat és őrizetbe vették a férfit. A Ceglédi Járási Ügyészség két napon belül, gyorsított eljárásban bíróság elé állította a gyanúsítottat. A Ceglédi Járásbíróság egy év tíz hónap börtönre és három év közügyektől eltiltásra ítélte a férfit. Az
ítélet jogerős.




















