A Transparency International első ilyen jellegű felmérése szerint a világ országainak 70 százaléka képtelen megvédeni védelmi iparát a korrupciótól.
A tanulmány szerint a világ katonai kiadásainak 94 százalékát adó 82 ország 1600 milliárd dollár értékű védelmi költségeinek évi minimum 20 milliárd dollárba (a Világbank és a SIPRI adatai alapján) kerül a korrupció, ami ellen egyszerűen nem rendelkeznek megfelelő eszközökkel. Azonban a Transparency International brit védelmi és biztonsági programigazgatója, Mark Pyman szerint a kormányok nem is tesznek eleget e veszélyes jelenség leküzdésére. A gyengén ellenőrzött kiadások jellemzőek a legnagyobb fegyverimportőrök kétharmadára és a vezető fegyverexportőrök felére.
Az index szerint a világon csak Németországban és Ausztráliában működik erős korrupcióellenes ellenőrzés, és az alacsony kockázatú térségek közé tartozik Dél-Amerika és Kelet-Európa, elsősorban az erős auditálási rendszernek köszönhetően.
Az index, amely 77 szempont alapján sorolja öt kockázati csoportba az országokat, azt mutatja, hogy a vizsgált országoknak csak 15 százalékában rendelkezik a kormány átfogó, elszámoltatható és hatékony ellenőrzéssel a védelmi beszerzési politika fölött, 45 százalékban gyenge, a többiben gyakorlatilag nem létezik a védelmi beszerzések ellenőrzése. A civilektől gyakran megtagadják a hozzáférést a legalapvetőbb információkhoz is a védelmi szektorról. Az országok felében a katonai költségvetés egyáltalán nem átlátható, vagy minimális róla a tájékoztatás, 70 százalékban pedig semmit sem hoznak nyilvánosságra a titkos kiadásokról.
A korrupciós listát Németország és Ausztrália vezeti, ahol a legerősebb az ellenőrzés és ezzel a legkisebb a korrupció veszélye. Az alacsony korrupciós kockázatú országok csoportjában található többek között az USA, Nagy-Britannia és Ausztria. Magyarország a mérsékelten kockázatosak közé tartozik a többi visegrádi országgal, Franciaországgal és Spanyolországgal együtt. Magas a kockázat egyebek mellett Ukrajnában, Mexikóban és Izraelben, és még magasabb Kínában, Belaruszban, Oroszországban, Grúziában és Törökországban, s nagyon magas Afganisztánban, Indonéziában, Iránban, Irakban, Üzbegisztánban és Szaúd-Arábiában. Kritikus a korrupció 9 országban, köztük van Algéria, Egyiptom, Líbia és Szíria.
Forrás: Biztonságpiac.hu
Szerző: Barabás T. János