A bíróság – ügyészi indítványra – elrendelte az előzetes letartóztatását egy felszámolóbiztosnak, aki a gyanú szerint pénzt kért azért, hogy a rábízott cég vagyontárgyainak értékesítését befolyásolja – tájékoztatta a Csongrád Megyei Főügyészség helyettes szóvivője.
Serfőző Katalin közölte, a felszámolóbiztost önálló intézkedésre jogosult személy által üzletszerűen elkövetett vesztegetés elfogadása bűntettével és befolyással üzérkedés vétségével gyanúsítják.
A gyanú szerint az elkövető felszámolóbiztosként járt el 2014-2015-ben egy Csongrád megyei cég felszámolása során. A terhelt segítséget ígért a felszámolás alatt álló vállalkozás ügyvezetőjének abban, hogy a vállalat telephelye és vagyontárgyai az érdekkörébe tartozó másik cég tulajdonába kerüljenek a felszámolási eljárás során. A gyanúsított összesen mintegy húszmillió forintot kért és kapott az ügyvezetőtől ezért. A cég a pályázatot megnyerte, ugyanakkor a vagyontárgyak a gyanúsítottól független okból végül nem kerültek a vállalkozás tulajdonába.
A Szegedi Járásbíróság az ügyészi indítvánnyal egyezően egy hónapra elrendelte a gyanúsított előzetes letartóztatását, a végzéssel szemben a terhelt és a védő fellebbezést jelentett be, így a végzés nem jogerős – tudatta az ügyész.