Kovács Róbert, Nevada Security: a biztonság megteremtése könnyű, megtartása a nehéz

Hivatásos katonaként kezdte, végül egy amerikai biztonsági cég területi vezetője lett. Kovács Róbert közel húsz évig Amerikában dolgozott, ahol szállodák és toronyházak megvédésének és a nyugodt családi életek biztosításának szakértője lett.

— Amerikában éveken át azon tevékenykedett, hogy emberek százai biztonságban tudhassák otthonaikat és családjaikat. Azonban, ha jól tudom, az ön karrierje nem éppen a legbiztonságosabb szakmában indult el?
— Annak ellenére, hogy soha nem éreztem azt, hogy veszélyben lenne az életem, el kell ismernem, hogy az aknamentesítés valóban nem tartozik a legnyugodtabb szakmák közé.

— Miért döntött úgy, hogy mégis ezt a foglalkozást választja?
— Egész életemben kerestem a kihívásokat. Már kisgyermekként eldöntöttük a barátommal, hogy egyszer katonák leszünk. Az iskola elvégzése után nem találtam jó munkalehetőséget, ezért úgy határoztam, hogy a barátomhoz hasonlóan én is sorkatona leszek. Akkor azonban még nem töltöttem be a 18. életévemet, így csak úgy lehettem katona, ha erre a szüleim írásos engedélyt adnak. Noha nem lelkesedtek az ötletemért, mégis aláírták. Így kerültem Pápára a sorkatonák közé, innen pedig Szentendrére, az Altiszti Akadémia műszaki szakára. Ennek elvégzése után, 1995-ben ismét Pápán szolgáltam. Ekkor jelent meg egy pályázat, miszerint felkérték hazánkat, hogy egy műszaki kontingenssel támogassa a délszláv válsághelyzetet. Remek lehetőségnek gondoltam, így a többezres túljelentkezés ellenére én is beadtam a kérelmemet. Végül csupán 350 embert vettek fel, köztük engem is. A kiképzést követően, 1996 januárjában az IFOR-ral (többnemzetiségű béketámogató haderő) már Boszniában találtam magam. Egy évet töltöttem itt, majd ismét Pápa következett. 1999-ben aztán Koszovóba (KFOR, a Koszovóban tevékenykedő, a NATO parancsnoksága alatt működő nemzetközi békefenntartó haderő) kerestek katonákat, akikre a műszaki raj csapatában volt nagy szükség. Felvételt nyertem én is, így lettem aknamentesítő. Főleg területátvizsgálásokat végeztünk, de volt, amikor hatástalanítási feladatokat is el kellett látnunk. Nagyon sok külszolgálatos katonával ismerkedtem meg, akik sokat meséltek Amerikáról.

— Ekkor határozta el, hogy Amerikában próbál szerencsét?
— Pontosan. 2000-ben már neki is vágtam a nagy kalandnak.

— Egyedül?
— Igen. De egyáltalán nem aggódtam emiatt, mert ahogyan kiértem, szinte azonnal találtam is munkát. Egy hotelben voltam konyhai kisegítő.

— Akkor ez nagy váltás volt a korábbi munkáihoz képest.
— Hatalmas különbség volt, de ez is csak egyre jobban megerősített, hogy elérjem a kitűzött céljaimat. Nem én voltam az egyedüli, aki egy beindult karriert hagyott maga mögött. Mellettem a csapnál például egy egyiptomi légitársaság pilótája dolgozott, akivel a mai napig nagyon jó barátságot ápolok. Noha nem sokáig maradtunk együtt a konyhában.

— Gyorsan sikerült váltania?
— Viszonylag igen, mert pár hónap alatt sikerült jelentkeznem egy másik szállodához, amely a Starwood Hotellánchoz tartozott Fort Lauderdale-ben. Itt indult el a hotel security officer-pályafutásom. Ez lényegében egy magasabban kvalifikált őrmunkát jelent. Ők kifejezetten arra specializálódnak, hogy egy hotelben teljesítsenek szolgálatot. A személyzetet és a látogatókat egyaránt védelmezik, és nagyon magas szintű megfigyelői képességgel rendelkeznek. Három hónap elteltével supervisorré, később pedig, amikor a szálloda teljes egészében átalakult, menedzserré léptem elő.

— Mit takart ez az átalakulás, és ez mennyiben érintette a munkáját?
— Annak a szállodának, ahol én dolgoztam, lett egy társ­hotele is. Így lényegében két szálloda biztonsági szolgálatáért kellett felelnem. Nagyon komplex munkát jelentett, hiszen már nemcsak a vendégek biztonságáért feleltem, hanem hozzám tartozott az épület teljes biztonsági szolgálatának koordinálása. Nyolc év után aztán a Starwood eladta mind a két hoteljét a Hiltonnak. Ekkor kerestek meg egy dél-floridai magánbiztonsági cégtől, hogy szeretnék, ha náluk dolgoznék területi vezetőként. Ez teljesen más volt, mint a korábbi munkám, noha két rokonszakmáról beszélünk.

— Miben volt más?
— Ennél a cégnél szállodák helyett toronyházakat kellett biztosítani. Ez azt jelentette, hogy legalább 30-40 emelet teljes biztonsági szolgálatért mi voltunk a felelősek. Úgy kell elképzelni, mintha egy kisebb város működne egy-egy ilyen toronyházban. Vannak tulajdonosok, akik 4-5 fős csoportokat alkotnak, mint közös képviselők. Az ő feladatuk, hogy ellenőrizzék az épületet menedzselő céget, hogy megfelelően végzi-e a munkáját. A menedzselő cégek feladata pedig az, hogy különböző vállalkozásokat alkalmazzanak, amelyek biztosítják, hogy az egész épület megfelelően tudjon működni. Ők veszik fel például a biztonsági szolgálatot, a takarító személyzetet, a karbantartókat, a kertészeket, de még a medencetisztítókat is. A mi biztonsági cégünknek így az volt a célja, hogy minél több ilyen épületeket menedzselő vállalathoz be tudjon jutni.

— Ezt hogy kell elképzelni? Mi kell ahhoz, hogy egy cég elnyerje egy komplett épület biztonsági vezetését?
— A bejutás viszonylag könnyű, a munka megtartása a legnehezebb. Nyilván ha látja egy cég, hogy mennyi szakmai tapasztalat van az adott biztonsági szolgálat mögött, és milyen jó munkát végez egy másik hozzájuk tartozó épületben, nyert ügye van. Amerikában például ha egy önéletrajzban feltűnik, hogy az illető katonai múlttal rendelkezik, szinte azonnal állást kínálnak számára. Ez is pozitív dolog volt annál a cégnél, ahol dolgoztam. Fontos, hogy olyan pluszdolgokat tudjunk kínálni, amit más cég nem. Nálunk nagyon magas volt a szakmai tapasztalattal rendelkezők aránya, és nem csak az alkalmazottakat illetően. A cégtulajdonos például éveken keresztül több neves sztár személyi testőre volt, ami sok menedzselő cég számára már önmagában is garancia volt.

— Említette azt is, hogy nem árt, ha az adott biztonsági szolgálat tud valamilyen pluszt is nyújtani. Az önök esetében ez mi volt?
— Ezekben az épületekben általában olyan emberek laktak, akik a felső tízezerhez tartoztak. Számukra így elengedhetetlen volt a totális biztonság fenntartása. Az épületek mindegyike emiatt hermetikusan zárt. Csak kulcskártyával vagy kóddal lehetett bejutni, adott esetben a lift is ekképpen működött. Mi azonban úgy véltük, hogy a biztonság nem csak ily módon garantálható. Hasonlóan fontos – ha nem jobban – a személyzet „kiképzése” is. Így lett például nálunk a takarítónő vagy éppen a karbantartó maga a szem és fül. Rádióval szereltük fel őket, különböző kódokat tanítottunk nekik. Volt, aki azt jelezte, hogy gyanús alakot lát, de volt, aki arra hívta fel a figyelmet, hogy baleset történt. Ezt a módszert mi vezettük be elsőként a biztonsági cégek között. Persze ezt az új rendszert már sikeresen alkalmaztuk a hotelekben is.

— Ha egy ilyen épületet és egy szállodát veszünk alapul, melyik esetében volt nehezebb a biztonságot garantálni?
— Toronyházak esetében a legszűkebb keresztmetszet a garázs. Hiába van ugyanis kamera minden szegletben, nem lehet kivédeni, hogy a lakó után ne hajtson be valaki. Gyakori volt, hogy a betolakodók leszerelték az autók kerekeit, de autók és nagyon drága motorkerékpárok is tűntek el így. Betörés azonban sohasem volt, hiszen az épületbe már nem tudtak bejutni. Hotelek esetében a legtöbb bűnöző a nyilvános éttermen vagy a tengerparton keresztül jutott be. Noha a lift, ahogyan említettem, kártyával működik, a hackereknek nem volt nehéz egy hamis kulcskártyát készíteni. Szállodák esetében a takarítónők is könnyű célpontok lehetnek. Például ha valaki nem viszi vissza a kártyáját, hanem eldobja valahol, ez a kulcs könnyen rossz kezekbe kerülhet. A személyzet, mivel sok esetben nem beszéli a nyelvet, meg sem kérdezi, miért megy be utána az illető, hiszen nála van az elhagyott, felelőtlenül eldobott kártya. De az is előfordult már, hogy csak bekopog a csaló, akit a gyanútlan takarítónő beenged, mert azt hiszi, a vendég az, csak ottfelejtett valamit. Hotel esetében így azt kell mondanom, sokkal több olyan pont van, ahol a biztonság fenntartása nehezen garantálható. Ezért nagyon fontos volt, hogy a más munkakörökben dolgozókat is felkarolva oktatásban részesítsünk mindenkit, aki elsődlegesen érintkezik a vendégekkel vagy gyakran járja a hotel szintjeit és más kieső területeit. Ezáltal elértük azt, hogy a hotel majdnem egész területe fedettebbé és biztonságosabbá vált.

— Területi képviselőként ön hány toronyház védelméért volt felelős?
— Nagyjából húsz épület tartozott hozzám, amelyek biztonságát kicsivel több, mint kétszáz emberrel tudtam kiszolgálni. Emellett persze még ott voltak a különböző rendezvénybiztosítási feladatok is. Például volt szerencsém három éven keresztül a PitBull’s New Year’s Revolution elnevezésű szilveszterikoncert-sorozatot teljesen az alapoktól biztosítani, akárcsak a Baywatch című film forgatását, továbbá több neves koncertet, mint például a Fort Lauderdale-ben minden évben megrendezett Tortuga fesztivált.

— Könnyen talált megfelelő biztonsági őröket?
— Amerikában sajnos futószalagon megy a biztonsági őrök képzése. Akár már egy nap alatt megszerezhető a képesítés. Így nehéz megtalálni az ideális csapatot, mert igen nagy a fluktuáció. Az USA-ban napi nyolc órában dolgoznak az őrök, nem fizetik nekik a szabadságot, a betegállományt, így ha egy másik cég 25 centtel többet kínál, gyorsan odébb is állnak. Velem is előfordult egyszer, hogy az egyik őröm hajnali egy órakor felmondott, és nekem kellett éjszaka beállnom, mivel egy toronyház portája nem működhet őr nélkül. Ha azonban az őr megszereti a munkáját, akkor marad. Nekem szerencsém volt, mert minden emberem szerette a hivatását, és tiszteltek, mert emberszámba vettem őket. Azt már régen megtanultam, hogy úgy bánj a beosztottjaiddal, ahogy te is elvárnád. Az én ajtóm mindig nyitva állt előttük. Sok menedzser ott rontja el, hogy az általa megszerzett szakmai tapasztalatokat nem osztja meg a közvetlen beosztottjaival, így megakadályozza őket az előrelépésben.

— Ön szerint mi a legnagyobb kihívás egy biztonsági szolgálat számára?
— A fegyelem, az éberség, a többrétűség és a szakmai tudás is egyre nagyobb szerepet kap. A biztonságot bizonyos eszközökkel könnyű ugyan megteremteni, de fenntartani már sokkal nehezebb. Ehhez pedig elengedhetetlen egy jól szervezett, felsőfokon képzett csapat.

— Jelenleg mivel foglalkozik?
— A Nevada Security Kft.-nél vagyok hotelbiztonsági szolgálatokért felelős ágazatvezető. Nagyon szeretem a munkámat és az új kihívásokat, ami ezzel a beosztással jár. Próbálom a legjobb tudásom szerint segíteni a cég fejlődését és kamatoztatni azt a magas szintű és sokrétű tapasztalatot, amit ez alatt a közel húsz év alatt szereztem.

(Az interjú a Biztonságpiac 2019 évkönyvben jelent meg, tavaly februárban.)

Kapcsolódó cikkeink

Leave a Comment