A rendőrök háromnapos országos akciója során összesen 4249 alkalommal állapították meg a passzív biztonsági eszközök használatának elmulasztását - közölte a...
TovábbDetailsTudta, hogy az lehullott falevelek kora reggel pont ugyanúgy csúszhatnak, mintha jégen közlekednénk? Az átmeneti időszakban az autósoknak is nagy...
TovábbDetailsÉvente közel tízezer sürgősségi, valamint ugyanennyi körjárati szállítás biztosítását segíti a Bridgestone, amely gumiabroncs szetteket adományozott a Semmelweis Egyetem öt...
TovábbDetailsKisebb balesetet okozott három férfi, amikor egy kölcsönkért autóval belehajtottak az Aleksandar Vucic szerb elnököt szállító hivatali járműbe, és ezzel...
TovábbDetailsTestkamerák tesztelését kezdte meg MÁV-Start, a vasúttársaság vezetése az értékelések és a gyakorlati tapasztalatok feldolgozását követően dönthet a rendszer bevezetéséről...
TovábbDetailsEgyre nagyobb gondot jelentenek a részegeskedő emberek a brit repülőtereken és -járatokon, egy év alatt csaknem ötven százalékkal nőtt az...
TovábbDetailsRégiós szinten tavaly több mint 2600, közúti áruszállításban résztvevő jármű ellen követtek el bűncselekményt. A magyar utakon a rendőrség 2016-ban...
TovábbDetailsAz európai terrortámadások miatt a Bécs közelében fekvő schwechati repülőtéren decembertől bevezetik a biometrikus arcfelismerő rendszert, amellyel a schengeni térségen...
TovábbDetailsA Baleár-szigetek kormánya kezdeményezte az Európai Bizottságnál és Spanyolország kormányánál, hogy korlátozzák az alkoholfogyasztást a repülőjáratokon és a repülőtereken az...
TovábbDetails