Magyarország továbbra is kész amerikai védelmi technológiával fejleszteni az ország légvédelmi rendszerét – jelentette ki egy interjúban Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.
Az EWTN amerikai katolikus hírtelevíziónak nyilatkozva a miniszter azt mondta, hogy a védelmi együttműködés, a fegyverkereskedelem tekintetében Orbán Viktor miniszterelnök és Donald Trump amerikai elnök hét eleji washingtoni találkozója nem hozott újdonságot. Amikor Mike Pompeo külügyminiszter az év elején Magyarországon járt, a kormány már világossá tette, hogy szeretné amerikai védelmi technológiával fejleszteni az ország légvédelmi rendszerét annak érdekében, hogy a fejlettebb technológiájú közép-hatótávolságú rakétarendszer védje a legfontosabb infrastrukturális létesítményeket.
Amikor tehát amerikai rakétavédelmi fegyverek vásárlására utalnak, a februári Pompeo-látogatáson elhangzottakra utalnak vissza – szögezte le Szijjártó. Most, a májusi csúcstalálkozón magyar részről csak „megerősítették, hogy a szándék komoly, az előkészületek folytatódnak, és (…) hamarosan a befejező szakaszba kerülhetnek”.
Szijjártó kijelentette, hogy Donald Trump és Orbán Viktor találkozója nagyon baráti, közvetlen légkörben zajlott le. Úgy vélte, hogy a két vezetőnek nagyon hasonló a megközelítése a jelenlegi legkomolyabb nemzetközi problémák közül a migráció, a biztonságpolitika, a hazafias politika és a keresztény kisebbségek megvédésének területén is.