Vlagyimir Putyin aláírta azt a törvényt, amellyel létrehozzák az első orosz elit katonai tudományos kutató intézetet, a híres amerikai DARPA-hoz (Defense Advanced Research Projects Agency) hasonló központot.
A Jövő Kutató Alapja célja a legújabb, katonai célra felhasználható, akár először elképzelhetetlennek tűnő tudományos projektek finanszírozása a védelmi minisztérium felügyelet alatt. Mintegy 100-150 munkatársa kb. 150 kutatást fog ellenőrizni. A RIA Novosztyi hírügynökség emlékeztetett arra, hogy ez a terv is része annak a fejlesztésnek, amelynek keretében 2015-ig 59 százalékkal, az idei 61 milliárdról 97 milliárd dollárra emelik a katonai kiadásokat. Mint Vlagyimir Komojedov, a parlament alsó háza védelmi bizottságának elnöke elmondta, ez azt jelenti, hogy 2013-ban a GDP 3,2, 2014-ben 3,4, 2015-ben 3,7 százalékát fordítják a honvédelemre. A Vedomosztyi tudni véli, hogy a hadsereg újrafegyverzési programjának csaknem az ötödét szánják pontosabban meg nem határozott célokra, köztük titkos fegyverfejlesztésekre.
A Global Security Newswire beszámolója szerint Dmitrij Rogozin, a hadiiparért felelős miniszterelnök-helyettes (képünkön) közölte, hogy a kutatóközpont még ez év végén felállhat. Ő azonban nemcsak az alapkutatások és a legmagasabb szintű, kockázatos fegyverfejlesztések támogatását jelölte meg feladataként, hanem a fegyverbeszerzési folyamatok egyszerűsítését is, márpedig a két feladatnak nem sok köze van egymáshoz. A Rosszijszkaja Gazetának úgy nyilatkozott, hogy az új központ segítségével reményei szerint már három év alatt technológiai áttörést érhetnek el kulcsfontosságú védelmi területeken.
Forrás: Biztonságpiac.hu
Szerző: Barabás T. János