Saját, speciálisan a Buddha-Bar Hotel Klotild Palace számára fejlesztett elektronikus kulcsrendszer üzemel a tegnap hivatalosan is megnyitott fővárosi luxusszállodában – tudta meg a Biztonságpiac.hu. A biztonsági kulcsrendszer fejlesztésére a beruházó Mellow Mood Group (MMG) Hotels egy magyarországi partnert kért fel.
Manapság elterjedt a szállodákban, hogy a szobaajtók zárása egy kártyaalapú rendszerre épül. A Buddha-Bar specialitása – illetve franchise jellegéből fakadóan a lánc tagjai számára előírás is -, hogy az ajtók egyfajta kulcsrendszerrel legyenek nyithatók – mondta el érdeklődésünkre Szilágyi Mária, a Buddha-Bar Hotel műszaki igazgatója.
A szállodában telepített rendszer egy kulcsszerű, de mégsem kártyaalapú megoldást kombinál az elektronikus kivitelezéssel. Mint azt lapunknak Szilágyi Mária elmondta: az elektronikára szükség is van, hiszen a szálloda üzemeltetőinek tudniuk kell a vendég meddig jogosult a szobahasználatra, a központi rendszerből pedig a szobahasználatnak visszaolvashatónak kell lennie.
A kulcsrendszer offline üzemmódban működik, vagyis a kulcsok nincsenek összeköttetésben a szálloda központi IT-hálózatával, így a recepcióról nem nyithatók a szobák.
A szálloda biztosítása – a hasonló kategóriájú szállodákhoz hasonlóan – nagy mértékben támaszkodik a telepített kamerarendszerre: az épületen belül és kívül összesen 64 kamera működik, amelyek lefedik valamennyi kiemelt fontosságú területét a szállodának.
A budapesti szálloda a Buddha-Bar Hotel franchise második tagja (az első hotel Prágában nyílt meg), azonban a csehországi megoldás nem bizonyult megfelelőnek, így ott már le is cserélték a zárrendszert. Ez tehát számunkra sem lehetett követendő minta, így megnéztünk számos elektronikus, kulcsformájú eszközt, amelyek árfekvése viszont vállalhatatlanul magas volt – mondta a műszaki igazgató.
A beruházó választása végül egy teljesen egyedi fejlesztésű és formájú eszközre esett: a kulcsformájú tárgyban egy chip, a szobaajtókon pedig egy olvasórendszer található, amely egyébként a hagyományos plasztikkártyákkal is kompatibilis. Nekünk azonban különleges formájú kulcsaink lesznek – tette hozzá Szilágyi Mária.
A hazai fejlesztésű kulcsrendszer a Buddha-Bar franciaországi franchise-tulajdonosának a tetszését is elnyerte, így – ha a budapesti tesztidőszak tapasztalatai kedvezők lesznek -, akár a jövőben megnyíló új hotelekben is ezt a megoldást alkalmazhatják.
Budapest új, 102 szobás luxusszállodáját az Erzsébet híd pesti hídfőjénél lévő Klotild Palotában jordán üzletemberek cége, a Mellow Mood Group alakította ki. A társaság tulajdonosait – a magyar szállodafejlesztés érdekében végzett érdemeik elismeréseként – a napokban Magyar Arany Érdemkereszttel tüntették ki. A megnyitó ünnepségen részt vett Orbán Viktor miniszterelnök, Jordánia tiszteletbeli konzulja, Zaid Naffa, valamint Németh Lászlóné nemzeti fejlesztési miniszter, Schmitt Pál volt államfő és Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek is. Az idén Budapesten öt szállodanyitás várható, hármat a Mellow Mood Group üzemeltet majd. A Mellow Mood Group jelenleg egy tucat szállodát üzemeltet a fővárosban.
Forrás: Biztonságpiac.hu