A Budapesti Vegyiművek Zrt. Illatos úti telephelyéről május 31-ig kell elszállítani azt a 991 hordót, amely a legveszélyesebb anyagokat tartalmazza – közölte a Pest megyei kormánymegbízott hétfőn.
Tarnai Richárd elmondta: folyamatosan szállítják el a hordókat. A veszélyes anyagot a dorogi égetőműbe viszik, ahol megsemmisítik azokat.
A katasztrófavédelem szakemberei szerint nincs közvetlen katasztrófahelyzet a helyszínen, ezért nem folytatták a hordók elszállítását a hétvégén. A munka folyamatos, a hordók elszállításának üteméért, a logisztikáért a hivatallal szerződésben álló cég felel.
A többi, veszélyes anyagot tartalmazó hordó elszállítására közbeszerzést fognak kiírni, így a tervek szerint legkésőbb az év végéig minden hordót elszállítanak majd. A teljes felszámolásra 1,1 milliárd forintot fordít a kormány. Az összes veszélyes hulladéknak a tíz százalékát teszi ki az a 991 hordó, amelyet sürgősséggel kell elszállítani.
Múlt csütörtökön Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter azonnali helyszíni vizsgálatot rendelt el az Illatos úti telephelyen, ahol mintegy 2,8 ezer tonna hulladékot helyeztek el illegálisan. A költségeket a Nemzetgazdasági Minisztériumnak (NGM) kell megelőlegeznie, majd ez az összeg a felszámolás alatt lévő vegyiművek vagyonából érvényesíthető. A veszélyes hulladék elszállítását már több ellenzéki párt is szorgalmazta.
Baranyi Krisztina, az Együtt IX. kerületi önkormányzati képviselője ugyan örül, hogy megkezdődött a veszélyes anyagok elszállítása, de rámutatott: a többi hordó elszállítására kiírandó közbeszerzés hetekre, hónapokra elhúzhatja a szállítást. A képviselő azt is szeretné tudni, hogy milyen ütemterv szerint történik a hulladékok elszállítása, milyen anyagokról van szó, és azokat milyen körülmények között szállítják. Baranyi levelet írt a miniszterelnöknek, személyes telepbejárásra invitálva a kormányfőt, hogy azt követően döntsenek arról, „van-e katasztrófahelyzet, vagy nincs”. A képviselő szerint az összes, veszélyes anyagot tartalmazó hordót két hónap alatt el lehetne szállítani.