Megjelent a Magyar judo aranykönyve, amelyben a szerző, Gombkötő Roland 13 nagy bajnok 19 aranyérmének a történetét eleveníti fel.
A hét eleji könyvbemutatón Tóth László, a Magyar Judo Szövetség (MJSZ) elnöke kifejtette, hogy a kötet – melynek ötlete egy évvel ezelőtt merült fel – már korábban is napvilágot láthatott volna, de arra kérték az írót, hogy a londoni olimpia és a jövő áprilisi, budapesti Európa-bajnokság között kerüljön a közönséghez.
„A régi nagy versenyzőinknek is köszönhető, hogy kialakult a magyar iskola a dzsúdóban, voltaképpen ezt a történetet kíséri végig ez a hiánypótló könyv” – jelentette ki az MJSZ vezetője.
A judoinfo.hu szaklap tulajdonos-szerkesztőjeként is dolgozó Gombkötő Roland hozzátette, a fiataloknak is ajánlja kötetét, amelyben igazi nagy hősökről olvashatnak.
Az eseményen a hazai cselgáncssport több kiemelkedő alakja is megjelent, köztük Braun Ákos, Hajtós Bertalan, Nagy Zsuzsa, Csák József, Nagysolymosi Sándor, Csősz Imre, Ungvári Miklós, Hadfi Dániel és Joó Abigél is.
Forrás: BP/Magyar Judo Szövetség/MTI