Megkíséreltek elrabolni egy magyar diplomatát Nigériában – tudta meg a Zoom.hu diplomáciai forrásokból. az oldal információi szerint a fővárostól, Lagostól 780 kilométerre északkeltere fekvő, közel egymilliós népességű Kadunában egyenruhás fegyveresek egy mikrobuszba kényszerítették az városban magyar külgazdasági attaséként szolgáló nőt, akit később végül elengedték.
Diplomáciai forrásaink szerint „a hölgynek sikerült meggyőznie a támadóit, hogy nem az ő emberük, érte korán sem kapnak akkora váltságdíjat, mint amennyit reméltek”. Azonban az sem zárható ki, hogy miután az egyenruhások nem találtak nála pénzt vagy komolyabb értéket, nem akartak tovább bajlódni vele, ezért engedték el.
Szijjártó Péter vezette Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) megerősítette „a közelmúltban Nigériában valóban megkíséreltek kirabolni egy magyar diplomatát”. Azonban lapunknak küldött közleményükben azt hangsúlyozták, hogy „nem emberrablásról, hanem lopási kísérletről van szó”.
Ha valakit megkísérelnek ki- vagy elrabolni, az persze még Nigériában sem lopás, ahogy az esetet a külügy a szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleménye nevezte, hanem annál jóval súlyosabb bűncselekmény. Nem sikerült azonban tisztázni, hogy pontosan mi történt, mivel a tárca leszögezte „a Nigériában folyamatban lévő ügy lezárásáig további információt, tájékoztatást adni nem áll módjában”. Annyit árultak el a részletekről, hogy a megtámadott diplomata biztonságban van, és továbbra is állomáshelyén teljesít szolgálatot.
„A világ bármely pontján előfordulhatnak hasonló események, Nigéria ráadásul a fokozott biztonsági kockázati besorolású országok közé tartozik” – próbálta bagatellizálni az ügyet a KKM, amely nem csak a nyilvánosságot nem tájékoztatta, hanem a Terrorelhárítási Központot sem értesítette az esetről.
A diplomáciai kapcsolatokról szóló Bécsi Szerződés alapján a fogadó államnak kell garantálnia a diplomaták biztonságát. Kérdésünkre a Külgazdasági és Külügyminisztérium azt közölte, hogy „a biztonságra vonatkozó képzéseket folyamatosan aktualizálják, s az oktatás magában foglalja az adott országra és külképviseletre, mind pedig a személyekre vonatkozó biztonsági ismereteket.
Mint írták, a tárca biztonsági, informatikai és távközlési főosztálya folyamatosan elemzi a világban történt biztonsági eseményeket, és ennek megfelelően aktualizálja a külszolgálatra készülő diplomaták képzését.