A kerítés, habár szigorúan véve nem a ház része, a telepítése ugyanúgy egy építkezési projektnek számít. Ennek tükrében megfelelő gondossággal kell eljárni mind a tervezés, mind a kivitelezés során.
Ezért nem ajánlott elkapkodni, hanem igenis érdemes rászánni az időt arra, hogy mindent alaposan kigondoljunk, és utánajárjunk a szükséges információknak.
Minden a gondos tervezésnél kezdődik
A kerítés megtervezésére célszerű akár hónapokat is rászánni, így ha mondjuk tavasszal vagy nyáron akarjuk megejteni, akkor ildomos már most elkezdeni az előkészületeket.
Először is gondoljuk át, hogy milyen típusú építményt szeretnénk, és ehhez milyen alapanyag szükségeltetik. Ha például tömör kerítést akarunk, akkor ez is készülhet betonból, téglából, gabionból, fémből gyártott panelekből vagy szorosan egymás mellé rögzített lécekből.
Amennyiben pedig hézagosat, akkor szintén jó ötlet a lécek használata (a fadeszkák helyett viszont érdemesebb gondozásmentes elemeket választani), de ha egyáltalán nem zavar, hogy belátnak majd a udvarba, akkor szóba jöhet a drótháló, a 3D táblás vagy a kovácsoltvas kerítés is.
Mérlegeljük azt is, hogy az adott típus mennyire tartós, hisz nem mindegy, hogy 2-3 évente fel kell majd újítani a kerítést (a falécek esetében bizony ezzel számolni lehet), vagy akár 10-15 évig sem akarunk különösebben hozzányúlni – a fém gondozásmentes elemekkel ez is lehetséges.
A terveinket jegyezzük fel, kérjünk több helyről árajánlatot, készítsünk egy megközelítőleges költségvetést, hogy az anyagiak terén se érjenek váratlan meglepetések.
Szakival vagy egyedül?
Egy másik fontos kérdés, hogy a telepítéshez szükség lesz-e szakemberre vagy sem. Egy dróthálóból vagy táblás panelekből és fémoszlopokból álló kerítést házilag is könnyen össze lehet szerelni, de ha téglából vagy betonból készült oszlopokat és lábazatot akarunk, akkor ezt a feladatot már célszerű kőművesre bízni; hacsak nem magunk is ebben az iparban dolgozunk, és értünk hozzá.
Ha egy szaki bevonása mellett döntünk, akkor számoljunk azzal, hogy a többségüknek már jó előre tele van a naptára, így szinte biztos, hogy legkorábban csak hónapok múlva tud majd sort keríteni a munkára. Emiatt is célszerű minél korábban megkezdeni a tervezést. Viszont jó, ha az egyeztetéskor már konkrét elképzeléseink vannak például az oszlopok és kapuk számát, az alapanyagokat és a kerítéselemek fajtáját illetően, mert ez jelentősen meggyorsítja a projekt haladását.
Készül a kerítés
Ha a tervezési fázis után végre megkezdődött a kivitelezés, az még közel sem jelenti azt, hogy elégedetten hátradőlhetünk. Folyamatosan egyeztessünk a szakikkal, hogy minden a tervek szerint halad-e, gondoskodjunk róla, hogy az anyagok időben megérkezzenek, az elkészült munkákat pedig ellenőrizzük le.
Egyes részfeladatokat (pl. a gondozásmentes lécek felszerelése) akár saját magunk is meg tudunk oldani, de ezeket úgy ütemezzük be, hogy ne hátráltassuk közben a szakembereket a munkájukban.