Oroszország elutasít minden olyan szövetséget, amely mások ellen irányul, s úgy véli, hogy csak az európai kultúrák közti viszály felszítására lenne jó, ha a NATO egyedül építené ki európai rakétavédelmi rendszerét – fejtette ki szombaton az orosz külügyminiszter.
A müncheni nemzetközi biztonságpolitikai konferencián Szergej Lavrov több mint 350 vezető politikus és katonai szakértő előtt kifejtette: a várttal ellentétes hatást fejthet ki minden olyan globális biztonsági rendszer, amelynek középpontjában csak a NATO áll. A mások ellen irányuló szövetségi konstrukciók akár „globális katasztrófához” is vezethetnek – tette hozzá.
Oroszországban már az európai rakétavédelmi rendszer gondolatára is azonnal „félreverik a harangokat” – mondta a moszkvai diplomácia vezetője, hangsúlyozva, hogy nem lehet haladást elérni az ügyben, amíg „fittyet hánynak az alapos orosz aggodalmakra”.
A NATO 2020-ig kíván rakétavédelmi rendszert kiépíteni Európában, és elutasítja Oroszország kérését, hogy vonják be a fejlesztésbe. A NATO ugyanakkor hangsúlyozza, hogy a rendszer nem Oroszország ellen irányul, hanem az európai és más országok biztonságát szolgálja.
Anders Fogh Rasmussen NATO-főtitkár a müncheni tanácskozáson hangsúlyozta: a NATO és Moszkva viszonyából „valódi, élő stratégiai kapcsolatot” kell felépíteni. A rakétavédelmi rendszer válasz az Oroszországot és az észak-atlanti szervezetet egyaránt fenyegető veszélyekre, ennélfogva pedig akár javíthatja is a két fél kapcsolatát – vélekedett.
Leon Panetta amerikai védelmi miniszter is azt emelte ki Münchenben, hogy védelmi jellegű, nem pedig valamely ország, főleg nem Ororszország ellen irányuló rendszer kiépítésére törekszik a szövetség, és reményét fejezte ki, hogy hamarosan sikerül Moszkva kétségeit eloszlatni.
Guido Westerwelle német külügyminiszter szerint a vita helyett a kapcsolódási pontokat kell keresni, és közös megoldáson kell dolgozni a soron következő májusi chicagói NATO-csúcsig. E közös megoldással kapcsolatban Westerwelle a konferencián hangsúlyozta: valamennyi amerikai atomfegyvert ki kell vonni Európából, amint befejeződött a rakétavédelmi rendszer telepítése.
Forrás: MTI