Sikerrel ment át az első gyakorlati teszten Dávid Parittyája (David’s Sling), a legújabb izraeli-amerikai légvédelmi rakétarendszer, amelyet a közepes és nagy hatótávolságú támadó rakéták elhárítására fejlesztettek ki.
Ezzel kiegészül a kis hatótávolságú rakéták ellen az utóbbi napokban sikeresen vizsgázott Vaskupola és a nagy hatótávolságúak elleni Arrow és később annak továbbfejlesztett változata, az Arrow 3-as rendszer. A teszt során Izrael déli részén egy David’s Sling üteg egy kétlépcsős rakétával megsemmisített egy beérkező rakétát – közölte a The Jerusalem Post. A rendszert közösen fejlesztette ki az izraeli védelmi minisztérium, az USA rakétavédelmi hivatala, az izraeli Rafael Advanced Defense Systems vállalat és az amerikai Raytheon cég.
A fejlesztés tulajdonképpen még folyik, a tervek szerint 2014-ben állítják hadrendbe a fegyvert, de eredetileg az élő tesztre is csak 2013-ban került volna sor, a háborús helyzet miatt azonban felgyorsították a folyamatot. A rakéták hatótávolsága 70-300 kilométer, így különösen fontos lehet a szíriai Scud rakéták elleni védelemben, miután fél tonnás robbanófejet hordozó rakétákat is képes megsemmisíteni. Jeruzsálemben ugyanis attól tartanak, hogy Basar Aszad elnök az ellene kirobbant lázadásról esetleg egy Izrael elleni támadással próbálja meg elterelni a figyelmet.
A rendszer alapja a kétlépcsős Stunner rakéta, amiből 16 darabot lehet kilőni egy indítóból, amelyeket repülőgépek ellen is be lehet vetni. Ezek kettős célzó és irányító rendszerrel rendelkeznek, az orrukban radar és elektro-optikai érzékelő van. A Rafael 2006-ban szerződött a rendszer elkészítésére, majd az amerikai pénzügyi támogatás elnyerése és a fegyver további fejlesztése érdekében társult a Raytheonnal, amely az indító egységeket és a támogató logisztikai rendszereket gyártja, de bedolgozik a rakéta tökéletesítésébe is.
Forrás: Biztonságpiac.hu
Szerző: Barabás T. János