Oroszország nyolc, NATO mellé akkreditált diplomatájának szerdai kiutasítása nem kapcsolódik konkrét eseményhez, a katonai szövetségnek azonban ébernek kell maradnia a „rosszindulatú” orosz tevékenységekkel kapcsolatban – jelentette ki Jens Stoltenberg NATO-főtitkár.
A NATO szerdán jelentette be, hogy kiutasítja az észak-atlanti szövetség mellett működő orosz misszió nyolc tagját, arra hivatkozva, hogy „be nem jelentett hírszerzőtisztekről” van szó.
Stoltenberg a NATO-tagállamok nemzetbiztonsági tanácsadóinak brüsszeli ülését megelőzően tartott sajtótájékoztatóján kérdésre válaszolva megerősítette: a NATO döntése nem kapcsolódik semmilyen konkrét eseményhez, a szövetség azonban – mint közölte – már egy ideje rosszindulatú orosz aktivitás növekedését észleli, legalábbis Európában. „Cselekednünk kellett” – fogalmazott. Hozzátette: a nyolc orosz diplomata tevékenysége nem volt összhangban NATO-akkreditációjukkal.
Kiemelte továbbá, hogy a szövetség és Oroszország kapcsolata a hidegháború ideje óta nem volt a jelenlegihez hasonló mélyponton. A NATO ugyanakkor továbbra is elkötelezett a párbeszéd fenntartása mellett Moszkvával – tette hozzá Stoltenberg. Az orosz diplomatáknak a hónap végéig kell elhagyniuk Brüsszelt.
2018. március végén a NATO hét orosz diplomata akkreditációját vonta vissza Szergej Szkripal volt orosz-brit kettős ügynök és lánya angliai megmérgezése miatt, a katonai szövetség melletti orosz képviselet személyzetének létszámát pedig a korábbi harminc helyett húsz főben maximálták. Szkripal és lánya 2018. március 4-én súlyos mérgezéses tünetekkel került kórházba. A férfi korábban az orosz katonai hírszerzés ezredese volt, s kettős ügynökként tíz éven át dolgozott a brit külső hírszerzésnek. Brit álláspont szerint Szkripalt és lányát idegméreggel próbálták meggyilkolni, amiért Oroszország a felelős. Moszkva ezt visszautasította.
Oroszország és az észak-atlanti szövetség viszonya a Krím orosz elcsatolása és a délkelet-ukrajnai konfliktusba történt orosz beavatkozás nyomán romlottak meg. 2018. március végén a NATO visszavonta hét orosz diplomata akkreditációját Szergej Szkripal volt orosz-brit kettős ügynök és lánya angliai megmérgezésére hivatkozva, a katonai szövetség melletti orosz képviselet személyzetének létszámát pedig a korábbi harminc helyett húsz főben maximálta.
Orosz külügy: Moszkva nem hisz a NATO-nak
Oroszország nem hisz a NATO-vezetők kijelentéseinek a párbeszéd szükségességéről, miután a katonai szövetség kiutasította képviseletének nyolc munkatársát – jelentette ki Alekszandr Grusko orosz külügyminiszter-helyettes. Grusko emlékeztetett arra, hogy a NATO vezetői közelmúltbeli nyilatkozataikban a feszültség csökkentésének és a párbeszéd felújításának fontosságát hangsúlyozták az orosz-NATO tanácsban, és szorgalmazták, hogy Moszkva küldjön nagykövetet Brüsszelbe. A „diplomata” szerint a NATO az afganisztáni kudarc után nem tud meglenni az „orosz fenyegetés” felemlegetése nélkül.(Bagoj mondja verébnek… A Szovjetunió sem tudott az afganisztáni kudarc után meglenni a NATO fenyegetés felemlegetése nélkül. A -szerk.- megj.)